• Kína a koronavírus után lendületet vett, és végleg nekiment a hongkongi autonómia lebontásának.
• Még nem világos, hogy a tavalyi tüntetésekbe belefáradt helyiekben mennyi erő maradt az ellenállásra.
• A világ jó része tiltakozik, de ez nem fogja meghatni Kínát.
• Van, aki már inkább a menekülésen/kimenekítésen gondolkodik.

„Innen már nemigen van visszaút” – írta a 444 2019 novemberében azokról a hongkongi tüntetésekről, amelyek az után törtek ki, hogy a város vezetése benyújtott egy törvénytervezetet, amely könnyebbé tette volna bárki kiadatását, akár Kínának is. A javaslatot ugyan visszavonták, de a tüntetések ennek ellenére sem értek véget, a rendőrökkel utcai harcokat vívó résztvevők különböző követelései mind egy irányban mutattak: demokratikus, Pekingtől független Hongkongot szerettek volna.

A koronavírus-járvány, mint annyi mindent a világon, a tüntetéseket is leállította, most viszont már tisztán látszik, hogy tényleg nem volt visszaút. Hiába a sok hónapnyi tüntetés, Peking és a Kínai Kommunista Párt minden jel szerint végérvényesen elszánta magát Hongkong bekebelezésére, teljes integrálására Kínába.

A központi vezetés óhajait mindig kiszolgáló pekingi parlament május 28-fogadta el az új, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt. A „jogrendszer és a végrehajtási mechanizmusok javítása a Hongkong Különleges Igazgatású Területen" címet viselő jogszabály nemzetbiztonsági okokra hivatkozva betilt „mindenfajta lázadó, felforgató és elszakadást célzó tevékenységet, illetve külföldi beavatkozást”. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve nem csak Kína többi részén, hanem Hongkongban is tilos lesz az elszakadási törekvések hangoztatása, és minden, a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekmény. Mindennek tetejébe pedig

a különböző pekingi nemzetbiztonsági és fegyveres szervek gyakorlatilag szabad kezet kapnának Hongkongban is.

A pekingi kormányzat teljesen nyíltan beszélt arról, hogy a törvényre azért van szükség, mert szerintük a tavalyi demokráciapárti tüntetések alkalmával történt egyes incidensek terrorizmusnak minősíthetők. Ezt csak fokozta Hszi Feng, a kínai külügyminisztérium hongkongi ügyekért felelős biztosa, amikor egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a jogszabály csak a kisebbségben lévő „bajkeverők” ellen irányul, akik közvetlen nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek Kínára.

Amint a törvényjavaslat nyilvánosságra került, a hongkongiak a járvány csendes hónapjai után ismét ezrével vonultak az utcára, tiltakozva az újabb pekingi beavatkozás ellen. A rendőrök oszlattak és könnygázt vetettek be, több száz embert pedig letartóztattak. Látszólag tehát visszatértek a járvány előtti hongkongi mindennapok, valójában azonban egészen más most a helyzet,

és a helyszíni beszámolók szerint a hangulat is, mint a Covid-19 felbukkanása előtt.

Arról, hogy most más a helyzet és a hangulat Hongkongban, jó részben maga a koronavírus is tehet. Az először Vuhanban felbukkanó, péntekig a világban több mint 350 000 halálos áldozatot követelő járvány a felszínre hozta és kiélezte azokat a feszültségeket, amik egyfelől Kína (és a szövetségeseik), másfelől Amerika (és a szövetségeseik) közt már jó ideje megvoltak.

A járvánnyal járó globális átrendeződést mindkét fél igyekszik a maga javára fordítani. Nem véletlen, hogy Peking most szánta rá magát Hongkong végső bekebelezésére, és az sem, hogy az újrainduló világban ellensúlyt képező nyugati hatalmak milyen hevesen reagáltak. Május folyamán az USA és Kína küzdelme egyszerre számtalan hadszíntéren zajlott, Nagy-Britanniától az EU-n át egészen Izraelig. Amikor Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az utóbbiba, Amerika eddig legmegingathatatlanabbnak gondolt szövetségeséhez utazott megfékezni a kínai befolyásszerzést, már érezni lehetett, hogy a két nagyhatalom összecsapását most tényleg komolyan kell venni, ebben semmi és senki sem érinthetetlen.

A 7,5 millió lakosú Hongkong 1997-ben került vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól. Az akkor kötött megállapodás értelmében a város különleges közigazgatási státuszt élvez, amelynek lényege az „egy ország, két rendszer” elv. Ennek köszönhetően Peking úgy érezhette, hogy sikerült megszereznie a globális gazdasági rendszer egyik központját, míg a hongkongiaknak sem kellett feladniuk autonómiájukat.

Az azóta eltelt évtizedekben a Kínai Kommunista Párt több kis lépést tett a függetlenség felszámolásáért, de Hongkong létének alapjait nem fenyegették, és főleg nem bántak úgy a várossal, mint Tibettel vagy az ujgurokkal. A kiadatási törvénytervezet már egy vörös vonal átlépése lehetett volna, de azt visszavonták. A mostani nemzetbiztonsági törvényt viszont villámgyorsan elfogadták,

így már csak az maradhat kérdés, hogy pontosan milyen gyorsan és keményen tervezik implementálni.

Az viszont biztos, hogy ahogy Mike Pompeo is megfogalmazta, Hongkong mostantól nem tekinthető többé autonóm területnek. Pénteken Donald Trump már arról beszélt, hogy Peking az új törvénnyel megszegte a szavát Hongkong autonómiáját illetően. Hongkong egészen más amerikai kereskedelmi szabályozás alá esik, mint Kína, és többek közt ezért is lehetett a város Ázsia és a világ egyik pénzügyi központja, de Trump szerint Amerika „vissza fogja vonni a Hongkonggal szembeni kedvezőbb bánásmódot, amelynek keretében Kínától függetlenül kezelték vám- és vízumügyileg.” Az amerikai elnök még konkrét személyek elleni gazdasági szankciókat is belengetett kínai és hongkongi vezetők ellen.

Peking és a Peking-párti hongkongi politikusok hasonlóan kemény hangvételben válaszoltak az amerikai üzegetésre, és nem úgy tűnik, mintha ebben a vitában bármelyik fél is engedni akarna. Amerika és nyugati szövetségesei pedig mondhatnak bármit, ha Peking úgy dönt, hogy végérvényesen Kínához csatolja a várost, ez ellen legfeljebb azok a hongkongiak tehetnek valamit, akik 2019-ben sikeresen meghátrálásra kényszerítették a hongkongi törvényhozókat, de nem biztos, hogy 2020-ban is van erejük erre, ráadásul egy elszántabb pekingi vezetéssel szemben. Ráadásul ha az amerikaiak tényleg visszavonják a hongkongi kiváltságokat, akkor végképp semmi sem lesz, ami Pekinget visszatartsa a város teljes bekebelezésétől.

Az apró Hongkong ugyanis, szemben például a szintén vitatott státuszú Tajvannal, geopolitikailag nem különösebben értékes földdarab. Hongkong azért értékes, mert nagyon sok pénzt fordul meg itt, és mert nagyon sok olyan ember él a városban – hongkongi kínaiak és itt dolgozó külföldiek –, akik tudják, hogy kell nagyon sok pénzzel bánni.

Vannak arra mutató jelek, hogy ezek az emberek, akik Hongkong igazi értéket jelentik, már úgy érzik, a játszmának vége, és nincs többé maradásuk otthonukban. A nemzetbiztonsági törvény benyújtása óta sokszorosára növekedtek a városban a kivándorlással kapcsolatos internetes keresések. Ennél is érdekesebb, hogy már Nagy-Britannia és Tajvan is jelezte, hogy szívesen fogadná a Hongkongból emigrálókat, és egyes hangok még a bevándorlástól idegenkedő Trump-kormányzatnak is azt javasolják, számoljon ezekkel az emberekkel, akik tudásukkal és vagyonukkal is gyarapíthatnák új otthonukat.