Elfogták Ali Kusajb dárfúri hadurat

külföld
2020 június 09., 15:42

Elfogták Ali Kusajb dárfúri hadurat a Közép-afrikai Köztársaságban és kedden repülőn Hágába vitték, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt feleljen háborús és emberiesség elleni bűneiért.

Kusajbot, valódi nevén Ali Muhammad Ali Abd al-Rahmánt, aki ellen 13 éve nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Birao városában vették őrizetbe. Gyilkossággal, nemi erőszakkal és fosztogatással is vádolják.

A szudáni Dárfúr környékén 2003 és 2007 között becslések szerint több mint 200 ezer ember halt meg és több mint kétmillió menekülni kényszerült a kormánycsapatok és a velük szemben fegyvert fogók összetűzésében, továbbá a harcok miatti humanitárius katasztrófa okán. Ali Kusajb kormánypárti milíciaparancsnok a körzetben több támadásért is felelős volt a vádak szerint 2003-2004-ben.

Ő az első szudáni gyanúsított, aki az ICC elé kerül. Körözés alatt áll Omar el-Besír volt szudáni elnök is, akit egy februári bejelentés szerint át is adnak majd az afrikai ország hatóságai a törvényszéknek.

A csaknem félmillió négyzetkilométeres Dárfúr Szudán nyugati részén van, határos a Közép-afrikai Köztársasággal, Líbiával, Csáddal és Dél-Szudánnal. (Reuters, MTI)