Környezetkárosítás miatt folyik nyomozás a Mátrai Erőmű vízszennyezése ügyében

bűnügy
2020 június 09., 19:29

Folyik-e nyomozás a Mátrai Erőmű kapcsán környezetkárosítás bűncselekménye miatt? címmel tett fel kérdést Korózs Lajos MSZP-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznek, aki a Parlament honlapjára most felkerült válaszában azt írta, hogy

igen.

Polt szerint egy magánszemély és több országgyűlési képviselő is feljelentést tett az ügyben, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon egy feljelentés kiegészítés után nyomozást rendeltek el még tavaly december 16-án. Eddig gyanúsítotti kihallgatás még nem volt.

Ezen felül két parlamenti képviselő a „környezetkárosítással összefüggésben a céggel kapcsolatos hatósági tevékenység büntetőjogi vizsgálatát” is kezdeményezte, ebben az ügyben is folyik az eljárás, de egyelőre itt sem hallgattak ki senkit.

Az ügy tavaly júliusban kezdődött, mikor napokon át bűzös, habos víz folyt a Bene-patakban Detknél, nem messze a Mátrai Erőműtől. A katasztrófavédelem vizsgálata szerint a Mátrai Erőmű területén lévő Őzse-völgyi ipari víztározóból leeresztett, magas szervesanyag-tartalmú víz okozta több patak szennyeződését, és az erőmű kapott is ezért bírságot. Később azonban felmerült, hogy a szintén az erőmű területén működő, Mészáros Lőrinc cégcsoportjához tartozó Viresol Kft. lehetett felelős a szennyezésért. (hvg.hu)