Eddig egyetlen embert ítéltek el rémhírterjesztéses ügyben

bűnügy
2020 június 15., 08:34

A veszélyhelyzet ideje alatt eddig tizenegy ügy indult bíróságon közveszéllyel fenygetés, egy pedig rémhírterjesztés bűntette miatt, írja az Index az Országos Bírósági Hivataltól kapott adatok alapján.

A tizenegy esetből hatot zártak le, és a bíróság egy esetben állapította meg a vádlott bűnösségét. Öt esetet az „egyéb” kategóriába soroltak.

Rémhírterjesztés miatt június 4-ig 131 büntetőeljárást rendeltek el - ebből tízet a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) - a legtöbbet Budapesten (46) és Pest megyében (17). Közveszéllyel fenyegetés miatt 37 eljárás indult, ebből nyolc kötődik az NNI-hez. Az Országos Rendőr-főkapitányság korábban már elárulta a Népszavának, hogy többször a feljelentés elutasítása mellett döntöttek, de nem árulták el, hány ilyen eset volt.

A legismertebb esetben a rendőrség elvitt egy szerencsi nyugdíjas férfit egy Facebook-poszt miatt, majd az ügyészség kimondta, hogy nem követett el bűncselekményt. Egy gyulai esetben pedig a helyi fideszes polgármester jelentette fel a gyulai ellenzékit rémhírterjesztés miatt.