Júliusban újraindul a lomtalanítás Budapesten

Budapest
2020 június 16., 11:09

Július 6-án újraindul a lakossági lomtalanítás Budapesten - jelentette be kedden a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF).

A lomtalanítás programját az FKF előre egyeztette a fővárosi önkormányzatokkal, elsőként a XIV. kerületben viszik el a kidobásra ítélt holmikat.

Az FKF Nonprofit Zrt. közleménye ugyanakkor hangsúlyozta, annak ellenére döntöttek a szolgáltatás újraindítása mellett, hogy a vállalat helyzetét továbbra is „rendkívül megnehezíti az NHKV Zrt. (közismert nevén a Kukaholding) magatartása, mellyel a járványhelyzetben is maradéktalanul teljesítő közszolgáltatót és több ezer elkötelezett, példamutatóan helytálló munkavállalóját hozza nehéz helyzetbe.”

A közlemény szerint ugyanis a Kukaholding még mindig adós az FKF-nek a budapestiek 2019. évi, és az idei év első öt hónapjából származó szemétdíj-befizetéseivel, ami komoly forráskiesést okoz a fővárosi hulladékkezelő cégnek.

Közölték, a három hónapos rendkívüli járványhelyzet miatt Budapesten összesen 61 lomtalanítási nap, így 61 körzet lomtalanítása maradt el, amit a szoros éves lomtalanítási program miatt már nem tudnak pótolni.

Az érintett nyolc kerület (III., VIII., XII., XIII., XV., XVI., XXI., XXII.) lakóit ezért úgy kompenzálja az FKF, hogy az előírt 150 helyett 400 kilogram/fő lom ingyenes beszállítását teszi lehetővé a XV. kerület, Károlyi Sándor utca 166. és XXII. kerület, Nagytétényi út 335. címen található hulladékudvaraiban, és további 400 kilogram lom ingyenes leadását a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban.

További információk a lomtalanítás szabályairól és a csomag részleteiről elérhetőek az fkf.hu oldalon.