Index: Őrizetbe vették a Széchenyi Bank korábbi vezetőit

Az Index információi szerint kedden őrizetbe vettek több olyan személyt is, aki korábban a Széchenyi Kereskedelmi Bank vezetésében dolgozott. A lap úgy értesült, hogy a rendőrség ugyanakkorra időzítette a rajtaütéseket, és a bankvezetők mellett tanácsadókat, valamint egy homályos tőkeemelési ügylet más szereplőit vették őrizetbe.

A Széchenyi Bank engedélyét 2014 végén vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank, és már akkor felmerült a vezetés, köztük Töröcskei István felelőssége a pénzintézet felelőtlen gazdálkodásában.

Az Index cikkének megjelenése után nem sokkal megjelent a témában egy ügyészségi közlemény is, azt írták, több mint hatmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a nyomozó ügyészek egy nagyszabású akció keretében. A megalapozott gyanú szerint egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet (ez a Széchenyi Bank) hitelkihelyezései kapcsán egy bűnszervezet jött létre, amelyben a pénzintézet – közvetett többségi tulajdonosa – és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna.

A hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összeget döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek. A hitelt felvett gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza, a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot - áll az ügyészségi közleményben. (Index)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.