Uniós támogatással kutathatják az űridőjárást az ELTE csillagászai

TUDOMÁNY
2020 június 18., 12:10

Egy nemzetközi konzorcium résztvevőjeként jelentős európai uniós forrást kapott a Nap mágneses aktivitásának, illetve a napkitörések előrejelezhetőségének vizsgálatára az Eötvös Loránd Tudományegyetem Csillagászati Tanszéke és a Magyar Napfizikai Alapítvány - közölte az ELTE.

A SWATNET (Space Weather Awareness Training Network) projekt csaknem 3,2 millió eurós támogatást nyert az Európai Bizottság idei Marie Curie Actions Innovative Training Network felhívásán, ezzel a csillagászat területén az egyetlen nyertes pályázat egész Európában.

A nyertes nemzetközi konzorciumnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem mellett 7 országból 15 tagja van, harmaduk innovatív kutatásfejlesztéssel foglakozó ipari szereplő. A koordináló intézmény a Helsinki Egyetem, Magyarországról még az Erdélyi Róbert által által vezetett, gyulai központú Magyar Napfizikai Alapítvány vesz részt benne.

A négyéves projekt témája az űridőjárás fizikai folyamatainak vizsgálata, és megbízhatóbb, pontosabb űridőjárás-előrejelző módszerek kidolgozása. Többek között olyan fontos plazmaasztrofizikai kérdésekre keresik a választ a kutatók, mint

a Nap mágneses aktivitásának eredete, illetve a napkitörések előrejelezhetőségének matematikai, szuperszámítógépes, illetve gépi tanulási (machine learning) módszerekkel történő pontosabb modellezése.

A program kifejezetten fiatal kutatók tapasztalatszerzését is segíti. A kutatási program során minden fiatal kutató legalább egy hónapos időtartamot tölt el a Magyar Napfizikai Alapítvány gyulai Bay Zoltán Napfizikai Obszervatóriumában.