Az EU-s állampolgárok még egy évig kérhetnek letelepedési engedélyt az Egyesült Királyságban, 100 ezer magyar már megtette

külföld
2020 június 30., 17:28

A brit belügyminisztérium arra hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét, hogy még egy évig, 2021. június 30-ig folyamodhatnak tartós letelepedési engedélyért a brit hatóságokhoz. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy átlépte a 100 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik ezt már megtették.

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az EU-ból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, ehhez viszont meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért (hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért) kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium friss összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül május 31-ig 3 612 400-an tették meg. A brit hatóságok május végéig 3 319 000 folyamodványt már elbíráltak, majdnem mindet kedvezően, csak 900-at utasítottak el.

A május 31-i állapotot mutató hivatalos lista élén (ugyanúgy, ahogy az összes eddigi statisztikában) a lengyelek állnak 697 900 beadott folyamodvánnyal, őket a románok követik 590 100 benyújtott kérvénnyel. A magyarok közül 101 700-an kértek tartós letelepedési engedélyt május végéig.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez a személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit belügyminisztérium közölte: a május végéig elbírált folyamodványok 57 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el 5 évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az 5 év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.

A brit EU-tagság január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, ami alatt nem változnak az EU-polgárokra érvényes bevándorlási szabályok, így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig (2020. december 31.) érkeznek az EU-ból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek.

A belügyminisztérium közölte: azok az EU-állampolgárok, akik december 31-én már Nagy-Britanniában tartózkodnak, még egy évig (2021. június 30-ig) nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

De a jövő év első napjától az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, ami – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket. (MTI)