Ez a cikk a 444 nyomtatott magazinjában, a MAKRO-ban jelent meg, és most a Bankmonitor jóvoltából mindenkinek díjmentesen olvasható.

***

Miután tavaly nyáron megjelent egy tanulmány a Science magazinban arról, hogy a klímaváltozást legegyszerűbben és legolcsóbban több milliárd hektárnyi terület erdősítésével lehetne lassítani, világszerte fásítási mozgalmak kezdtek szerveződni. Mintha valamilyen vadonatúj találmányról lenne szó, a faültetés lett a kedvenc pr-akciója azoknak a cégeknek és politikusoknak, akik különösebb erőfeszítés nélkül akarják elfedni, hogy egyébként nem tettek sokat a klímaváltozás ellen.

Az erdőknek valóban kulcsfontosságú szerepük van a levegőben lévő szén megkötésében, és az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) 2018-as jelentése szerint minél gyorsabban növelni kell a kiterjedésüket, hogy 1,5 fokos szinten lehessen tartani a felmelegedés mértékét, hogy elviselhető maradjon az élet a Földön.
Ehhez a század végéig 730 milliárd tonna szén-dioxidot kellene kivonnunk a légkörből. Egyelőre senki sem tudja, hogyan lehetne megoldani ezt feladatot, itt ugyanis akkora mennyiségről van szó, amennyit az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság és Kína együttesen juttatott a levegőbe az ipari forradalom óta. Annyi biztos, hogy a munkában nagy szerepük lesz az erdőknek, mivel a fák növekedés közben magukba építik a levegő szén-dioxidját, azt, ami részben felelős a felmelegedésért. És nem mellesleg a fák jelentik a rendelkezésünkre álló legolcsóbb, legbiztonságosabb és a legjobban kipróbált klímavédelmi technológiát, egyúttal segítenek megőrizni az élővilág sokszínűségét, védik a talajt és a vizeket is.

Az IPCC szerint az erdők és az erdős szavannák területének növelésével a szükséges szén-dioxid-mennyiség negyedét lehetne kivonni a légkörből, ehhez azonban a következő 10 évben évente legalább 24 millió hektárral kellene növelni az erdős területeket. De nem mindegy, hogy hova és milyen erdők kerülnek. A természetes erdők ebben sokkal hatékonyabbak, mint a szén megkötésére alkotott többi technológia.

Tavaly a Nature magazinban Simon L. Lewis és kutatótársai is arra figyelmeztettek, hogy ha valódi erdők helyett csak a kereskedelemben hasznosítható ültetvényeket hoznak létre, akkor azok ‒ bár sok pénzt hozhatnak a tulajdonosoknak ‒ jóval kevesebb szenet képesek megkötni, mint amelyeket alig ért emberi beavatkozás. Számításaik szerint a természetes erdők negyvenszer annyi szenet tudnak tárolni, mint a faültetvények. Ezekről az ültetvényekről ugyanis rendszeresen kitermelik a faanyagot, amivel az eltárolt szén-dioxid visszajut a légkörbe.

Ezért az erdőirtások leállítása mellett arra is törekedni kell, hogy a nem hasznosított területek természetes erdőkké alakuljanak át, vagyis inkább csak hagyjuk nekik, hogy visszanőjenek, és elérjék a teljes ökológiai potenciáljukat.

Rámutattak arra is, hogy az sem mindegy, hová telepítenek új erdőket. A trópusi és a szubtrópusi övezetekben a fák eleve gyorsabban nőnek, rövid idő alatt több szenet is képesek megkötni, ráadásul ezeken a területeken a földek is olcsóbbak. Pont ezért a természetes erdőket legelőször az Amazonas-medencében, Borneón és a Kongó-medencében kellene visszaállítani és megőrizni.

Ezzel szemben az északi, havas területeken az erdők még fokozhatják is a felmelegedést, mivel eltakarják a havat, ami egyébként a napfényt visszaverve hűtené a felszínt. Erre jutottak pár éve a Max Planck Intézet kutatói is, akik szerint az elmúlt 250 évben az európai erdőgazdálkodás nemhogy enyhítette volna az ipari forradalom hatásait, de még fokozta is a felmelegedést. Egyrészt a légkörbe került az a szén-dioxid-mennyiség, amit az avar, a holtfák és a talaj tárolt volna, másrészt a korábban meghatározó öreg bükkösöket tűlevelű erdőkre cserélték, mert azok jobb faanyaggal szolgáltak.

Csakhogy a tűlevelűek fokozzák a felmelegedést, mivel a sötétebb fenyvesek megváltoztatják a felszín fényvisszaverő képességét, vagyis több fényt nyelnek el.

Bár az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete szerint a faültetvények is erdőnek számítanak (ha a területük nagyobb fél hektárnál, legalább öt méter magasak a fák, és a lombkorona zártságának legalább 10 százalékosnak kell lennie), az élővilág sokszínűségének megőrzésében vagy a klímavédelemben nem sokat segítenek.

Márpedig évtizedek óta megfigyelhető, hogy a természetes erdők aránya egyre csökken, miközben az ültetvényeké nő. Bár a 2011-ben elindult Bonn Challenge-kezdeményezés során 43 ország vállalta, hogy 2030-ig 350 millió hektárnyi erdőt ültet, de ha a számok mögé nézünk, kiderül, hogy a felajánlott területek majdnem felén monokultúrás ültetvények jönnek létre, amelyek sokkal inkább gazdasági célokat szolgálnak.

Ezeket az ültetvényeket általában olyan gyorsan növő fafajokkal ültetik be, mint az eukaliptusz vagy az akáciák, amiket néhány évvel később ki is lehet termelni. A széntároló képességüket nagyban lehetne növelni, ha ritkábban vágnák ki őket, és a kitermelt faanyagot tartós termékekhez használnák fel, nem pedig biomasszaként égetnék el.

Ezért a látványos faültetési akciók helyett a klímavédelemben résztvevő országoknak inkább arra kellene koncentrálniuk, hogy növeljék a helyreállított természetes területeket. Minden 8,6 millió hektár természetes erdő a század végéig nagyjából 1 millió tonna szenet képes megkötni. Ez olyan, mintha az Ír-szigetet teljesen benőnék az erdők. A visszaállított természetes erdőket meg is kell védeni, ki kell terjeszteni a védett területek határait, valamint ahol lehet, az erdők kezelését és védelmét rá kell bízni az őslakosokra.

A természetes regenerációval jóval olcsóbban és hatékonyabban lehet elérni az erdősödést, ehhez mindössze annyi emberi segítség kell, hogy a visszaállítandó területeket meg kell védeni a tüzektől, és az erdőktől távolabbi területeken kell támogatni a mezőgazdaságot. Brazíliában, az Atlanti-parti esőerdőben 2,7 millió hektárnyi területen tudott regenerálódni a korábban kivágott erdő 1996 és 2015 között a szigorúbb szabályok és korábban művelt földek elhagyása következtében.
Vannak olyan elképzelések is, amelyek szerint ahelyett, hogy több hektáron párhuzamos sorokban ültetnénk a fákat, csak néhány egyedből álló erdőszigeteket kellene létrehozni, amik odavonzanák a madarakat, mókusféléket, hogy a magokat szétszórják a környéken, amivel természetesebb alakulatok jöhetnének létre.

Az Alföld erdősítése nem megoldás

Magyarország már legalább 100 éve erdősítési kényszerben van, mivel az első világháború után azokat a felvidéki és erdélyi területeket csatolták el, ahol a legtöbb fa állt. A trianoni döntés után az erdők aránya 26 százalékról hirtelen 12 százalékra csökkent. Ráadásul a megmaradt erdők legfontosabb célja a tűzifaellátás biztosítása volt, ezért az erdészetek feladata elsősorban az volt, hogy minél gyorsabban és olcsóbban tudjanak minél több faanyagot kitermelni. Ugyanígy a szocializmus alatt elindult, nagy fásítási programokkal sem természetes élőhelyeket akartak létrehozni, hanem minél több faanyagot termelő ültetvényeket, így az Alföldön több százezer hektárt ültettek be gyorsan növő, így néhány évtizedenként kivágható akáccal és nemesnyárral.

Bár az elmúlt száz évben sikerült megduplázni a hazai erdőterületek számát, az utóbbi tíz évben alig nőtt az erdők területe az országban, sőt 2018-ban még csökkent is kétezer hektárral. Ma nagyjából az ország 21 százalékát fedik erdők, ami ugyan elmarad a 41 százalékos uniós átlagtól, de minden országnak eltérőek a földrajzi adottságai, és bele kell törődünk, hogy sosem lesz olyan a domborzatunk, mint Svédországé.

Persze így is lehetne jóval több erdő Magyarországon, ezért különböző civil mozgalmak kezdtek erdőültetéseket szervezni, de az állam is elindított egy fásítás programot. A hivatalos erdőstratégia 2050-ig 27 százalékra növelné az erdők arányát.
Az sem biztos, hogy jól járnánk azzal, ha minden szabadon fekvő területet beültetnénk fákkal. Máig nagy viták vannak arról, hogy az átgondolatlan erdősítések az Alföldön hogyan hatottak a talajvízszint csökkenésére. A megfigyelések szerint a talajvíz sokkal mélyebben található az erdők alatt, mint a környéken lévő füves területeken. Készült olyan kutatás, amely a 2000-es évek elején egy két kilométer széles, kiskunsági tűlevelű erdőnél arra jutott, hogy ez a különbség akár egy méter is lehet. Így a már most is az elsivatagodással küzdő területeken egy újabb fásítási hullám csak még jobban felgyorsítaná a kiszáradást.

„A zárt erdőkkel az a probléma, hogy jóval nagyobb a párologtató kapacitásuk, mint a gyepeknek, azaz szárító hatásuk van. Kimutattuk például, hogy a homoki fenyvesekben az altalaj olyan mértékben ki tud száradni az áprilistól októberig terjedő vegetációs periódus alatt, hogy egyáltalán nincs alattuk talajvíz-utánpótlás még a legnagyobb esőzéseket követően sem. Gyepek alatt viszont a talaj mélyebb rétegei a legnagyobb melegben sem száradnak kiˮ ‒ mondta Dr. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem ökológusa. Úgy látja, hogy az Alföld jelentős része képtelen fenntartani kiterjedt, zárt erdőket, csak az úgynevezett erdős sztyepp növényzetet, amely facsoportok és gyepek mozaikjából tevődik össze.

A terület alapvető szárazsága miatt talán még az erdők felhőképző hatása sem érvényesülne. Bár ismert folyamat, hogy nyáron a fák nagy mennyiségű nedvességet párologtatnak el, miközben a hőelvonással a környezetüket is hűtik. Ha ez adott, akkor felhők képződnek, a csapadék pedig visszahullhat az erdőre. Csakhogy a kutató szerint ennek alapja az lenne, hogy elegendő nedvesség érkezzen a térségbe, ha ez nem történik meg, éppen az ellenkező hatást érik el. „Ha klimatikusan nem valószínű a megfelelő páratartalom, akkor ne várjuk a fáktól sem, hogy beindítanak egy csapadék-újrahasznosító ciklust. És ha nem tudják megtenni, akkor csak a közvetlen szárító hatásuk érvényesülˮ ‒ mondta Tölgyesi.

Ráadásul egy ilyen alföldi erdősítés még klímavédelmi szempontból sem lenne mindenképpen előnyös a kutató szerint. Az Alföldön a talajvíz ugyanis azokat a mélyen fekvő vizes élőhelyeket táplálja, amelyek talaja nagy menynyiségű szenet köt. Az erdősítés pedig megvonná a talajvíz-utánpótlást, amitől a vizes területek kiszáradnának, az ott megkötött szén-dioxid pedig a légkörbe jutna.

Hasonlóan szerencsétlen folyamatok már az észak-kínai sztyeppfásításoknál is lejátszódtak, amik hosszabb távon nagyobb régiók elsivatagosodását okozták.

Ugyanakkor a nagyobb folyók ártereiben ez a probléma nem jelentkezne, ezekben a nagyobb vízellátottságú zónákban fűz- és nyárfajokat lehetne telepíteni, a külsőbb zónákban, ahol nincs állandó vízborítás, a tölgy, kőris és szil is megélne. Tölgyesi hozzátette azt is, hogy számos alföldi település alatt magasabban áll a talajvízszint, mint a külterületeken, vagyis rendelkeznek némi hasznosulatlan többletvízzel, amit a városi fák fel tudnak használni.

Ez azért is fontos, mert a fásított városi zöldterületek nagy mértékben képesek javítani a városok mikroklímáját. Ráadásul a városi fásításnál nem kell feltétlenül az őshonos fafajtákra szorítkozni, azokat a fajokat viszont mindenképp kerülni kell, melyek képesek elterjedni a természetes élőhelyeken, és átalakítanák azokat. Az akácon és zöld juharon kívül ide tartozik például az ostorfa és a bálványfa is.

Veszélyben a bükkösök

De a különböző arányszámoknál egy sokkal lényegesebb kérdés, hogy a meglévő erdőink vannak-e olyan állapotban, hogy túléljék a klímaváltozást.

Mivel már az elmúlt 25 évben is megfigyelhető volt, hogy Magyarországon az aszályos időszakok egyre hosszabbak és gyakoribbak lettek, jól látszik, hogy a további felmelegedés nemcsak a síkvidékekre telepített erdőkben tehet kárt, hanem a hegyvidékeken élő, őshonos tölgyes és bükkös állományokat is súlyosan érintheti. A szárazságtól a fák hamarabb ledobják a leveleiket, és a növekedésük is lassul.
De egy csapadék nélküli időszak nemcsak a fák ellenálló képességét gyengíti le, hanem egyúttal a kártevő rovarok elszaporodásának is kedvez, amik így nagy tömegben támadhatnak az erdőkre. Az egy-egy fafajra szakosodott rovarok különösen nagy kárt tudnak tenni a monokultúrás ültetvényekben. A szárazságok után például a betűző szúk Zala megyében és a Soproni-hegységben is nagy területeken kezdték el lerágni a lucfenyveseket.

A Kárpát-medencére vonatkozó klímabecslések szerint az átlagos klímaviszonyok változása mellett 2021‒2050-re megduplázódhat a szélsőségesen aszályos évek száma, ami az érzékenyebb fafajok, különösen a bükkösök pusztulását hozhatja. A klímaváltozás szempontjából a bükkösök visszaszorulása azért is rossz hír, mert a hazai fafajok közül ezek képesek megkötni a legtöbb szenet. És ahogy az Erdészeti Tudományos Intézet egyik elemzése is megállapította: a klímaváltozás miatt bekövetkező fapusztulás tovább gyorsíthatja a klímaváltozást, ami miatt még több üvegházhatású gáz kerül a levegőbe.

Az erdők átalakulása már évtizedek óta tart. Az Erdészeti Tudományos Intézet kutatója, Führer Ernő a hazai hőmérsékleti és csapadékviszonyokat elemezve arra jutott, hogy 2010-re a bükkösöknek alkalmas területek az országban 5,5 százalékról 2,1 százalékra csökkentek, a gyertyános-tölgyesek pedig 46,5 százalékról 21 százalékra estek vissza. Ezzel párhuzamosan a kocsánytalan tölgyes-cseres területek 46,5 százalékról 51,8 százalékra nőttek, az erdős sztyeppek pedig 19,1 százalékról 25,1 százalékra emelkedtek.

Az eddigiekhez képest a 2021 és 2050 közötti időszakban az aszályos és szélsőségesen aszályos évek száma várhatóan megduplázódik, a 2041‒2070-es időszakra pedig már azzal számolnak, hogy háromszor vagy akár négyszer is gyakoribbak lesznek.

Ráadásul pont a fák növekedése szempontjából fontos késő tavaszi és nyári hónapok válnak egyre szárazabbá és forróbbá. És ha a csapadékátlagok nem is változnak, ha a nagy mennyiségű eső egy-két nap alatt hullik le, azt a növények nem tudják ugyanúgy hasznosítani, mintha egyenletesen oszlana el.

A 21. század közepére a zárt lombú bükkösök aránya tovább csökken, és csak az Északi-középhegység és a Kőszegi-hegység magasabban fekvő területein maradnak meg. A folyamat már évtizedek óta jól megfigyelhető a Zalai-dombságban, ahol a 2000-es évek elején az öt évig tartó aszály annyira legyengítette nedvesebb, hűvösebb klímát kedvelő fákat, hogy az elszaporodó kártevő rovarok és gombák hatalmas pusztítást végeztek.

A bükkösök helyét gyertyános-tölgyesek vehetik át, és ahonnan a gyertyános-tölgyesek kiszorulnak, ott cseres-tölgyesek lesznek, amiknek a helyén pedig az erdős sztyeppek jelennek meg. De a 2021‒2050 közötti időszakban az alföldi területek egyes részei már az erdős sztyeppeknek is túl szárazak lesznek, itt megjelenik a sztyepp, amiben a nagyobb erdők már nem élnek meg, ebben a pusztaságban legfeljebb bozótosok és cserjék maradnak meg, a század második felére (2041‒2070) a jelenlegi erdőterületek 33 százalékát is elfoglalhatják.

Az ökoerdő is elég pénzt hoz

De az Erdészeti Tudományos Intézet egyik kutatója, Somogyi Zoltán készített olyan számításokat is, amelyek szerint a hazai erdők harmada az optimistábbnak mondható 2,5 fokos felmelegedés mellett is kipusztulna. Szerinte az erdészeti szektornak addig kellene csökkenteni a kitermelt fa mennyiségét, amíg csak lehet. A felmelegedésre éppen a gazdasági erdők a legérzékenyebbek, ezért az összefüggő területeket letermelő vágásos üzemmód helyett olyan módszerekre kellene áttérni, amik jobban hasonlítanak a természetes megújulásra, és kevésbé teszik sérülékennyé az erdőket. Jelenleg a hazai erdőterület 60 százaléka faanyagtermelést szolgál, és a vágásos üzemmód alkalmazása még a védett területeken is jóval 60 százalék fölött van. Ehelyett sokkal kisebb megterhelést jelentene az élővilágnak az örökerdő üzemmód (szálaló vágás), amivel sosem termelik ki teljesen a faállományt, hanem csak foltokban vesznek ki egyedeket, így aztán kevésbé sérül az erdő mikroklímája, a fák korösszetétele pedig sokkal változatosabb.

Bár ez a módszer szakmailag összetettebb, de pénzügyileg nem jelent sokkal nagyobb megterhelést. A Pilisi Parkerdőben, ahol a bükkösöket szálaló üzemmódban kezelik, az első 10 év után arra jutottak, hogy az átlagos árbevétel a szálaló üzemmódban alig maradt el a vágásos módszertől. Ráadásul az örökerdőkbe a folyamatosan elosztott fakitermelés kedvezően hat a jövedelmezőségre, és a faárak ingadozását is hatékonyan enyhíti.

A klímaváltozás egyre látványosabb jelenségei az elmúlt években még a hazai kormányzati körökben is divatossá tették az erdősítést, de ez a zöld hullám a meglévő erdők kezelésén már kevésbé tudott változtatni. Továbbra is érkeznek hírek arról, hogy védett területen vágtak ki idős erdőket, 2017-ben pedig olyan erdőtörvényt fogadtak el, amiről a zöld ombudsman is megállapította, hogy a módosítások a gazdasági érdekekkel szemben háttérbe szorítják a természetvédelmi célokat*. Pedig a valódi klímavédelemnek, a pr-akciókon túl, arról kellene szólnia, hogy az erdeink minél természetesebb formában, gazdag élőhelyként maradjanak meg.

*A cikk nyomtatott verziójának megjelenése óta az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az erdőkről szóló törvény 2017-es módosításának több eleme is alaptörvény-ellenes, és megsemmisítette ezeket a részeket.