Ha lettek volna turisták a Kossuth téren, eszükbe nem jutott volna, hogy a parlament előtti párszáz fős csoport nagy része olyan hallgatókból áll, akik az egyetemük tönkretétele ellen tüntetnek.
Itt ugyanis nem voltak beszédek, nem volt dühös skandálás, csak sok zene, közös éneklés, körtánc, és zömében mosolygós, szép fiatal emberek.
„Azt hittük, énekelni fognak” – ezzel búcsúzott múlt szerdán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóitól, a látszategyeztetés után. Erre írták a péntek délelőtti esemény Facebook-oldalán: „Úgyhogy énekelni fogunk, méghozzá hangosan: megmozdulást szervezünk a Kossuth Lajos térre. Most rajtunk van a sor, de ki lesz a következő, akit ellehetetlenítenek? Ha hiszel a szabadságban és a szolidaritás erejében, ha elutasítod a hazugságot, ha vettek már el tőled valamit erőszakkal, gyere és énekelj, vagy csak legyél velünk!”
Nem gondolhatta senki komolyan a jelen lévők közül, hogy a kormánypárti többség végül mégsem szavazza meg a törvényt,
amely magánalapítványi tulajdonba adja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, ugyanakkor nem ad semmilyen garanciát arra, hogy az oktatók és a diákok továbbra is maguk választhatják meg vezetőiket.
Szokás szerint folyamatos bizonytalanságban tartják az érintetteket, akik nem tudhatják, mit hoz a már szeptembertől életbe lépő változás, de az egyetem elleni lejáratókampányból, az ott folyó munkát kórusban szidalmazó kormánypárti színházi emberek fellépéséből, a partvonalon melegítő Vidnyánszky Attila megszólalásaiból nem sok jóra lehet következtetni.
Beszédek helyett mindössze a hallgatók öt pontját olvasták fel, amelyet Palkoviccsal akartak aláíratni, hiába, és amelyhez, mint elhangzott, továbbra is ragaszkodnak. Az egyre reménytelenebbnek tűnő követelések rövidítve:
1. Rektor
2. Alapítói jogok
3. Szenátus
4. Alapítványi kuratórium
5. Finanszírozás
Van annak szimbolikus üzenete, hogy az érvelés, követelés, nyílt levelezés és a sikertelen tárgyalási próbálkozások után az egyetemi polgárok arra jutottak:
nekik az éneklés maradt.
A végén Kovács Márton és Rozs Tamás, a kiváló zenészek, akik a kaposvári színészképzésen tanítottak, mielőtt – a mostani események kísértő előképeként – Vidnyánszky kisöpörte onnan a neki nem tetsző embereket, a végén táncba hívtak mindenkit,
egyetlen nagy tánctér lett a Kossuth tér, és akkor is folytatták, amikor a színpadról bemondták, hogy bent a parlamentben éppen most szavaznak „róluk, nélkülük”.
Természetesen csont nélkül átment a parlamenten a törvény, az ellenzéki módosítókat leszavazták.
A téren feltűntek ellenzéki politikusok is, köztük Karácsony Gergely. A főpolgármestertől azt kérdeztem, van-e mozgástere az önkormányzatnak a tőle amúgy független egyetem ügyében. „Annyit tudunk tenni, hogy képviseljük és költségvetési lehetőségeinkhez képest finanszírozzuk a szabad kulturális kezdeményezéseket. A színházi képzésben nem látom a főváros szerepvállalásának a helyét, de erről is lehet beszélni” – válaszolta.
A résztvevőktől elköszönő hallgató azt mondta, hogy ez a tüntetés volt az „első figyelmeztetés”, de lesz második. A tüntetők jó kedve és harcias lendülete kitartott a kétórás mozgolódás végéig, de ha az egyetem tényleg ellen akar állni az átalakításnak, akkor az éneklés kevés lesz.