Nem rendezik meg az öttusa Eb-t Székesfehérváron

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le Székesfehérváron.

Az európai szövetség (ECMP) hosszan kivárt, de miután a nemzetközi szövetség (UIPM) az elmúlt hetekben egymás után hozta meg a törlésekről, halasztásokról szóló döntéseit a különböző korosztályok világbajnokságait illetően, várható volt, hogy a sportág kontinentális vezetői is hasonlóan foglalnak majd állást.

A hazai szövetség (MÖSZ) egyébként jelezte az ECMP-nek, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult bizonytalanság miatt egyre nehezebb megszervezni az eseményt.

Az Európa-bajnokságot korábban nyárról szeptemberre halasztották, de végül kiderült, hogy nincs esély az idei rendezésre. Az utazási korlátozások miatt mindenki el sem jöhetne, az pedig az esélyegyenlőséget sérti, hogy miközben egyes országokban már visszatértek a normális élethez, másokban a sportolók még edzeni sem tudnak rendesen, mert például zárva vannak az uszodák.

Az ECMP a keddi tájékoztatásában a koronavírus-járvánnyal és az azzal összefüggésben hozott korlátozó intézkedésekkel indokolta a döntést.

Az Eb-vel párhuzamosan tartották volna meg a kontinentális szövetség tisztújító kongresszusát is, de a viadal törlésével erre sem kerül sor az idén. Ugyanakkor a magyar szövetség a mostani helyett 2022-ben rendezhet majd Európa-bajnokságot. (MTI)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót