Szigorítana a kormány a pedofilok büntetésén a Kaleta-ügy után

bűnügy
2020 július 07., 18:50

Miután Kaleta Gábor volt perui nagykövetet egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 540 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság, miután különböző számítástechnikai eszközein 19 ezer, kiskorúakról készült pornográf fényképet találtak. A enyhe ítéleten egy ország háborodott fel a Fidesz és médiabirodalma még arra is kísérletet tett, hogy az első Orbán-kormány által a Külügyminisztériumba felvett, majd a harmadik Orbán-kormány által nagykövetnek kinevezett, a pedofilügy kipattanása után pedig hazamenekített diplomatát a jelenlegi ellenzékhez kösse.

Az ellenzéki képviselők mellett azonban a kormány is ráfordult a közfelháborodásra, az RTL Híradó szerint már fontolgatják, hogy szigorítják a Büntető Törvénykönyv pedofilokra vonatkozó büntetési tételeit. A kormány mellett az MSZP is ezt kezdeményezte, a DK pedig arról kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, miért csak felfüggesztett börtönt kért Kaletára az ügyész.

A kormány az RTL-nek azt írta, a gyerekpornográfia minden formáját elítélik, és aki ilyet tesz, annak nincs bocsánat.

Kiemelt videóink