Az Egyesült Királyság felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt

külföld
2020 július 21., 03:56

A brit kormány haladéktalanul és határozatlan időre felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási szerződést, írja a BBC.

Dominic Raab brit külügyminiszter kijelentette, hogy pozitív kapcsolatot akarnak Kínával, de az új nemzetbiztonsági törvény bevezetése az ország nemzetközi kötelezettségeinek "súlyos megsértése" volt.

A britek Kínával kötött kiadatási szerződésének értelmében hogyha valaki Hongkongban tartózkodik, de valamilyen bűncselekményt követett el az Egyesült Királyságban, akkor Hongkong köteles kiadni a brit hatóságoknak a személyt, és ugyanez fordítva is igaz.

A britek viszont attól tartanak, hogy ha valaki kiadnak, akkor az nem az elméletben független városállamba kerül, hanem átadják Kínának.

A külügyminiszter azt is bejelentette, hogy az Egyesült Királyság kiterjesztené a Kínával kötött fegyverembargóját Hongkongra is, ezzel leállítva a fegyverek, füstgránátok és bilincsek exportját a régióba.

Kína szerint az Egyesült Királyság brutális beavatkozást folytat.

Peking június végén fogadta el az új nemzetbiztonsági törvényt, ami szerint kínai bírókat delegálhatnak a hongkongi bíróságokra; a kínai erőszakszervezetek irodákat nyithatnak a városban és ezzel együtt terrorcselekménynek nyilvánítottak minden demokrácia melletti, Kína-ellenes tüntetést.