Kész az EU-mentőcsomag, kérdezgetik az egészségügyet, kormánybiztos kamionos

napindító
2020 július 21., 05:44

Egységes, jól finanszírozott reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak!

Megcsináltuk! Európa erős, Európa egységes! – ezzel a kissé kimódoltnak és patetikusnak tűnő felkiáltással jelentette be Charles Michel, az Európa Tanács elnöke, hogy az EU tagországos vezetői a maratoni, ötnapos csúcsértekezlet után, kedd hajnalban elfogadták az unió hétéves 1820 milliárd eurós keretköltségvetését, amelyek része a támogatásokból és hitelprogramokból összeálló, 750 milliárd eurós koronavírusválság-kezelési alap is. A magyar kormánymédia már tegnap éjszaka győztesnek hirdette ki Orbán Viktort, aki hétfőn a cseh és a lengyel kormánnyal szövetségben összecsattant a „fukar négyek”, a szigorúbb támogatási feltételek és kevesebb ingyenpénz mellett érvelő csoportjával, Ausztriával, Dániával, Svédoországgal és Hollandiával, illetve a csoportot vezető holland fickóval. A cseh és a lengyel sajtó egyáltalán nem értékelte győzelemként a megállapodást, sőt kifejezetten csalódott az elért támogatási keret miatt.

Kérdőíves kutatást kezdett a magyar egészségügyet Pintér Sándor belügyminiszter megbízásából átvilágító nemzetközi tanácsadócég, a Boston Consulting Group. Ez a vállalat készítette el néhány éve a szlovák egészségügy átalakításának tervét is. Az egészségügyi dolgozóknak kiküldött kérdésekből elég jól érzékelhető az átalakítás néhány iránya, pédául elég nyilvánvalónak tűnik, hogy megint a központosítás, államosítás lesz a fő csapás, a járóbetegellátás, a szakrendelők az önkormányzatoktól közvetlenül a miniszter irányítása alá kerülhetnek, illetve a beszerzés is központi lesz. A közoktatás példája alapján – amikor a teljes központosítás, a KLIK létrehozása után érezhetően megbénult a rendszert, iszonyatosan lelassultak a beszerzések, az iskolaigazgatók szinte minden döntési jogköre megszűnt, és csak sorozatos átszervezésekkel, személycserékkel sikerült életre kelteni a rendszert – ez elég nyugtalanítónak tűnik.

Kormánybiztos lett a 12. leggazdagabb magyar, Orbán Viktor régi rajongója, a szállítmányozási guru, Wáberer György. A kamionkirály a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felel majd. Ez a régió elsősorban a leghíresebb magyar borvidék, Tokaj-Hegyalja miatt fontos, és az sem utolsó szempont, hogy a hazai politikai elit, konkrétan a Fidesz-vezérkar is jelentős befektetésekkel rendelkezik a környéken. Ennek ellenére úgy tűnik, tíz év alatt sem sikerült megfelelő eredményeket elérni, egymást váltották a felelősök, összecsattantak a helyi lobbik, pedig volt itt már erős ember Lázár János, Tombor András is, ígértek világhírű borokat, felfutó turizmust, de inkább csak a milliárdok költődtek, áttörés nem látszik.

A koronavírus-vakcina előállításáért folyó világversenyben az Oxfordi Egyetem csapata vezet: az elkészült oltóanyag biztonságosnak és hatékonynak tűnik, és már több mint ezer emberen tesztelték. A WHO szerint 2021 elejére lehet tömeggyártásban tesztelt, hatásos vakcina.

Az amerikai kontinensen már hétmillió körüli a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, ami a világadat fele. Nagyon aggasztó a járvány terjedése az 1,3 milliárdos Indiában, ahol jelenleg egymillió fertőzöttről tudnak, és a szakemberek szerint az ázsiai ország év végére várhatóan átveszi a vezetést az Egyesült Államoktól esetszámban. Az amerikai országok és India súlyos járványkezelési hibáiból tanulniuk kell az európaiaknak, hogy megakadályozzák az őszi második hullámot. Európában is vannak kiugró esetszámok itt-ott, de újabb kitörésről még nem beszélhetünk.

Kiemelt videóink