Évekig dolgoztatott tanyáján három kiszolgáltatott embert, ki is semmizte őket

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Éveken keresztül dolgoztatott a tanyáján három kiszolgáltatott helyzetben lévő embert egy 49 éves férfi, aki a vád szerint ennek tetejében még az egyik, rendszeresen bántalmazott sértett hárommillió forintos ingatlanát is átíratta a saját nevére, és orvosi ellátáshoz sem segítette, amikor a férfi a munkavégzés során megsérült. Ennek következtében két lábujját is amputálni kellett.

Mindezt a Főrvárosi Főügyészség közölte a sajtóval, azzal együtt, hogy július 21-én a rendőrség már másodszorra vette őrizetbe a férfit, aki a bűnügyi felügyelet alá helyezése után három nappal

megsértette a felügyelet szabályait, és Budapestet elhagyva meglátogatta a védelem egyik tanúját.

Az ügyészség eredetileg a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a bíróságnál, „figyelemmel arra, hogy álláspontjuk szerint fennáll a szökés-elrejtőzésnek, a bizonyítás akadályozásának és a bűnismétlésnek a veszélye”. Súlyosbító körülmény volt, hogy a gyanúsított próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés ideje alatt keveredett gyanúba.

A bíróság azonban a bizonyítást nem látta veszélyben, és letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottat. Előírta a számára, hogy Budapestet nem hagyhatja el és heti három alkalommal jelentkeznie kell a rendőrségen.

Ezt sértette meg a gyanúsított férfi, akit 2020. július 21-én – a bíróság kényszerintézkedést elrendelő döntését követő harmadik napon – Budapesten kívül, Budakalászon talált a rendőrség. A védelem egyik tanújával találkozott. Az ügyészség újból kérelmezte az előzetes letartóztatását, amiről a Fővárosi Törvényszék várhatóan július 24-én dönt. 

A férfi elfogásában egyébként az segített, hogy a lábujjait és a vagyonát elvesztő, bántalmazott áldozat megszökött a fogvatartójától, és a Baptista Szeretetszolgálatnál kapott segítséget. A gyanúsított őrizetbe vételekor a három áldozat életkörülményeit bemutató felvételek is készültek.

Fotó: Fővárosi Nyomozó Ügyészség
Fotó: Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér