A fehérorosz elnök a tüntetések szításával gyanúsítja, és kiutasítással fenyegeti a külföldi újságírókat

Média
2020 július 23., 17:03

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a külföldi újságírók kiutasításával fenyegetett csütörtökön, akiket azzal gyanúsít, hogy kormányellenes tüntetéseket szítanak országában az augusztus 9-i elnökválasztás előtt.

Lukasenka, aki a szovjet időkben termelő szövetkezeti elnök volt, figyelmükbe ajánlotta, hogy foglalkozzanak inkább mással, „menjenek ki a termőföldekre, ahol az igazi küzdelem zajlik a termésért”. „Készítsenek képeket a kombájnokról. Meséljék el az egyszerű emberek történetét, a nehéz fizikai munkát végzőkét, akik etetik az országot. Ezek a firkászok úgyis az üzletekbe fognak rohanni holnap, hogy kenyeret vegyenek maguknak, hozzátartozóiknak, barátaiknak, illetve gyerekeiknek” – mondta.

„Zavargásokat szítanak. Miért kell ezt eltűrni?” – mondta egy kormányülésen, amin a sajtót a tüntetések szervezésével vádolta meg, és azt mondta, a média sértést sértésre halmoz.

„Nem szükséges megvárni a választási kampány végét. Ki kell őket utasítani, ha nem tartják be törvényeinket és Majdanokra szólítják az embereket” – mondta az államfő. Lukasenka azzal vádolta az ellenzéki tüntetőket, hogy ugyanúgy a hatalma megdöntésével próbálkoznak, ahogy elbántak a 2014-es Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült, és a posztjáról leváltott Viktor Janukovics elnökkel.

Politikai megfigyelők az országot 1994 óta irányító Lukasenka győzelmével számolnak, aki már hatodszor indul az államfői tisztségért. A 65 éves elnök évtizedek óta nem látott kihívásokkal kénytelen megbirkózni, tekintettel arra a társadalmi elégedetlenségre, ami a gazdasági helyzet, az emberi jogok ismétlődő megsértése és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati válságkezelés hiányosságai miatt bontakozott ki az országban.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök találkozása Minszkben 2020. június 5-én.
photo_camera Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök találkozása Minszkben június 5-én. Fotó: Viktor Tolocsko/Sputnik via AFP

Jogvédők szerint több mint 1100 embert vettek őrizetbe Fehéroroszországban az elnökválasztás előtt, köztük több újságíró is volt, több ellenzékit pedig megakadályoztak abban, hogy indulhassanak Lukasenka ellen. A választási bizottság elutasította, hogy elnökjelöltnek regisztrálja a hivatalban lévő elnök két legnagyobb riválisát, a pénzügyi szabálytalanságokkal vádolt Viktar Babarika üzletembert és Valerij Cepkalo volt nagykövetet.

Szvjatlana Tihanovszkaja vezetésével egy női csapat megpróbálkozik Aljakszandr Lukasenka legyőzésével az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztáson. Babarika felesége, Marija Kolesznyikova, aki a férje kampánystábjának tagja volt, Tihanovszkaja csapatához csatlakozott. Szintén így tett Veranyika Cepalko, akinek a férje azért nem indulhatott, mert a választási bizottság hatálytalanította az induláshoz szükséges aláírások egy részét. (MTI)