Miközben a fél világsajtó is ezzel foglalkozik, közszereplők és szervezetek is sorra reagálnak az indexes újságírók csoportos felmondására.
„Nagyon aggasztónak tartom a magyar média helyzetét, de főként azt, ami az Indexszel történik” - mondta még tegnap az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová, aki pénteken „aggodalmát fejezte ki” amiatt, hogy az Index több munkatársa is felmondott „attól tartva, hogy a cég már nem független”.
„Kiállni az elveinkért közösségként, az a bátor tett. Respect, indexesek!” - írta Karácsony Gergely főpolgármester.
Helsinki Bizottság: „Bátor, egyértelmű üzenet a sajtószabadság védelmében. Amit ma az indexesek tettek, értünk, olvasókért is tették.”
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) az Index melletti kiállásra és a ma esti tüntetésre hív. „A közmédia, az Origó és a Népszabadság után a magyar nyilvánosság újabb meghatározó intézményét veri szét a hatalmi akarat. A miniszterelnök a minap azzal jött haza Brüsszelből, hogy Magyarországon nincs semmi probléma a jogállammal, és aki mást állít, az nem mond igazat. A jogállam alapvető feltétele a kormányhatalomtól elválasztva működő közéleti sajtó” - írja a szakmai szervezet, amely szerint „a demokratikus nyilvánosság fennmaradása közérdek, annak mindenkori állapota nem csak a politika és a médiaszektor ügye, hanem mindannyiunk felelőssége.”
Schein Gábor író: „Minden tisztelet az Index felmondó újságíróié. Egy megvert szakma képviselőiként, egy apátiába süllyedt társadalom tagjaiként szolidaritást és elvhűséget mutattak, pedig nem lesz könnyű más állást találniuk. Akinek nem kell lesütnie a szemét, az győzhet.”
Lovasi András: Akkor nem maradt más: Viszlát Index! Végtelenül lehangoló ez az egész sztori. 3 éve bármikor megléphették volna, érdekes ki mikor kerül sorra. Ezt is méri a Századvég?
Hodász András katolikus pap hosszabbat írt a Szemlélekre: „A napokban a szemünk előtt szűnik meg egy nagy múltú, piacvezető internetes újság. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e az ott dolgozó újságírókkal a főbb társadalmi kérdésekben, a világ szegényebb lesz egy színnel, mi szegényebbek leszünk a vita lehetőségével, és vereséget szenvedünk kereszténységünkben, mert elmulasztottuk a párbeszédet, a jézusi utat. Vére rajtunk.”
Gustave Tiger együttes: