Polt feljelentésként továbbította Vadai kérdéseit a 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésről

POLITIKA
2020 július 27., 09:45

Felidézve, hogy Szlovéniában korrupció gyanúja miatt nyomoznak, mert túlságosan drágának tartják a 10 millió forintos átlagáron vásárolt lélegeztetőgépeket, Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő kérdésekkel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, hogy a magyar bűnüldöző hatóságokban „egyáltalán nem merült föl a korrupció, vagy legalább a szabálytalan közbeszerzés gyanúja”, hiszen a Külügyminisztérium majdnem kétszer olyan magas átlagáron vett lélegeztetőgépeket, mint a szlovének (16 ezer darabot 300 milliárd forintért).

Vadai megkérdezte azt is, hogy „szándékában áll-e az ügyészségnek kivizsgálni a magyar kormány lélegeztetőgép-beszerzésének ügyét?”

Polt azt írta válaszul, hogy Vadai megkeresését feljelentésként értékelte, és a Budapesti Rendőr-főkapitányságra továbbította. „A nyomozó hatóság megítélése, hogy a feljelentés tárgyát képező magatartás bűncselekmény gyanúját kelti-e, és emiatt a nyomozás elrendelésének van-e helye” - közölte Polt.

A külügy által beszerzett 16 ezer lélegeztetőgép átlagára egyébként nemcsak a szlovénekhez képest tűnik magasnak, de a magyar Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) is majdnem feleannyiért jutott ilyen eszközökhöz.