Népszavazással akadályoznák meg a bányanyitást a helyiek Pilismaróton

POLITIKA
2020 augusztus 03., 04:35

Népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a pilismarótiak, hogy megállítsák a szerintük jelentősen környezetkárosító bányanyitási beruházást - írja az ATV. Attól tartanak, hogy a kavicskitermelés nagy zajjal, porral és környezetkárosítással járna, és a kitermelt nyersanyagokat elszállító teherautók túlságosan megterhelnék a falu infrastruktúráját. Ráadásul a munkálatok több hektárnyi erdős részt érintenének.

A Komárom-Esztergom megyei település lakói két hete fellázadtak a tervek ellen, amikről egy lakossági fórumon értesültek. Csak a testületi ülés nyilvános jegyzőkönyveiből tudták meg, hogy a képviselők egyöntetűen a beruházás mellett szavaztak. De miután a tervek kikerültek, a független, de a Fidesz által támogatott polgármester, Pergel István Csaba lemondott.

A bánya megnyitásának következő lépcsőfoka az lenne, hogy a pilismaróti képviselőtestület átminősíti a Duna-parti területet Kb-B jelű övezetté. A tiltakozók most beadtak egy népszavazási kezdeményezést és tartanának egy falugyűlést is, ahol a testületi ülés tagjai elmondják, hogy miért támogatták a bányát és mit profitálna ebből a falu.