Egyetlen napijeggyel lehet bejárni a Dunakanyart vonaton, buszon, hajón

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők szerdától - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kedden. 

A 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. 

  • Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett. 
  • Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban. 

Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek. Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit. 

Utasok szállnak be a Nagymaros és Zebegény között közlekedő hajóra a nagymarosi kikötőben 2020. július 9-énFotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz. A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz. Közölte: a jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy. 

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy. Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet. (MTI)

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem