Megállapodtak a postások béremeléséről

gazdaság
2020 augusztus 06., 09:57

Átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók a Magyar Postánál, és megmarad az éves teljesítmény-elismerés is. Erről állapodott meg a vállalat a szakszervezetek képviselőivel- írja az MTI.

A megállapodás szerint a dolgozók különböző mértékű bérfejlesztést kapnak: a postánál legalább tíz éve dolgozó munkavállalók alapbére például 4-8 ezer forinttal emelkedik, ez a dolgozók csaknem felét érinti. Ettől függetlenül a posta 14 ezer dolgozója részesül legalább tíz százalékos béremelésben, így jön ki a 8 százalékos átlagos emelés.

A május 1-től érvényes béremelés költsége 2020-ra mintegy 6 milliárd forint. A Magyar Posta közleménye szerint a megemelt béreket és a visszamenőlegesen járó összeget a dolgozók az október elején esedékes bérfizetéskor kapják meg.

A Magyar Posta vezérigazgatója a tárgyalások idején azzal turnézott a közmédiában, hogy az Európai Unió szabályai miatt nincs forrásuk a bérek emelésére. Ezek a szabályok ugyanis csak egy bizonyos mértékig teszik lehetővé a postai szolgáltatások állami támogatását, amely összeg 2014 óta nem változott.

„A kormány ahhoz, hogy a bérfejlesztéshez szükséges forrást szabályosan biztosítani tudja, újra az Európai Bizottsághoz fordult. Ismételten jelezte, hogy feszültséget jelent az állami támogatásra vonatkozó keretrendszer miatt a magyarországi egyetemes postai szolgáltató, a Magyar Posta Zrt. működéséhez szükséges állami forrás jogszerű biztosítása.” - írják mostani közleményükben. Az azonban ebből nem derül ki, hogy az Európai Bizottság kezdett-e érdemben valamit a helyzettel.