Nagyot drágultak idén a gyümölcsök

mezőgazdaság
2020 augusztus 06., 02:43

Durván felszaladtak a különféle gyümölcsök árai az idei szezonban. Az őszibarack és az alma ára például a tavaly júliusi árakhoz képest 141 százalékkal emelkedett. A zöldségeknél viszont nem érzékelhető kiugró áremelkedés - írja a KSH és az Agrárgazdasági Kamara adataira hivatkozva a 24.hu.

A lap szerint a gyümölcsök drágulásának legfőbb oka a termést idén sújtó fagykár. Legutóbb 2007-ben volt olyan mértékű elfagyás a gyümölcsösökben, mint az idén – mondta el a lapnak Ledó Ferenc. a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Hozzátette, vannak olyan időszakok, amikor a magyar termelésből hiányzó gyümölcsöket importból lehet pótolni, és ezzel az árakat is kordában tudják tartani, de most Európában sincs annyi gyümölcs, hogy például a kajszi-, illetve őszibarackból hiányzó mennyiséget pótolni tudják.

Az almánál egy kicsit más a helyzet: a nyári alma még csak ezután jelenik meg a piacon, eddig a tárolt télit értékesítették. Viszont ebből már a tavalyi termés is kevés volt, amire rájött, hogy a koronavírus-járvány miatti felvásárlási láz kimerítette a szűkös készleteket. A kialakult hiány pedig erősítette a drágulást.

Raskó György agrárközgazdász szerint a zöldség-gyümölcs drágulás tartósan velünk marad a közeljövőben is. Ennek több oka van

  • A Európai Unióban várhatóan csökkenő agrártámogatások miatt a termelőnek magasabbra kell áraznia a portékát, hogy ne menjen tönkre.
  • A nagymértékű zöldítés (vegyszermentes, műtrágyamentes termelésre törekvés) szintén drágítja a termelést – ezt is be kell építeni az eladási árakba.
  • A mezőgazdasági termelők jó része már időskorú, a fiatalok számára pedig nem igazán vonzó a pálya. Ahhoz, hogy az legyen, jövedelmezőbbé kell tenni, vagyis többet kell kapni a termékekért.
  • Rövid idő alatt jelentősen megdrágult az élőmunka – 2015-2016-ban még 500-600 forintba került a szedésnél egyszerűsített foglalkoztatásban egy munkaóra, most pedig 1200-1600 forintot kell adni az embereknek. Miközben a teljesítmény, a minőség nem javult. (A tapasztalatok szerint a járvány alatt munkájukat elvesztők tartósan nem maradnak meg az alkalmi kertészeti munkáknál.)
  • A dráguló munkaerő problémáján segíthet a gépesítés, digitalizáció, robottechnika, ami viszont szintén drága, beruházás-igényes.
  • A forró, időnként aszályos időjárás miatt már az öntözést sem lehet megúszni. A korszerű öntözőberendezések jelentős költsége is be fog épülni a zöldség-gyümölcs árába.