Karácsony Gergely 9 pontos utasítást adott a fővárosi idősotthonoknak

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Budapesten szakértői csapat elemezte a koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatait, „felmérte a fővárosi fenntartású idősotthonok igényeit, az intézményvezetők véleményét. Tartalékot képeztünk a védekezéshez szükséges eszközökből és a saját forrásból beszerzett tesztekből is. A szakmai felmérés alapján egy hónappal ezelőtt 9 pontos utasítást adtam ki a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek” - írja Karácsony Gergely főpolgármester friss Facebook-posztjában, ahol egyúttal nyilvánosságra is hozta az utasításokról szóló dokumentumot. 

Karácsony szerint az utasítások végrehajtása nem old meg minden problémát a szociális szférában, az „évtizedes munkaerőhiány például átfogó kormányzati intézkedést igényelne”, de segíti a felkészülést. Az utasítás szerint 

  • az idősotthonoknak haladéktalanul jelezniük kell az önkormányzatnak, ha nem tudják biztosítani a megfelelő szakdolgozói létszámot, 
  • csak az önkormányzat jóváhagyásával enyhíthetnek a mostani protokollokon akkor is, ha ezt a kormány lehetővé teszi, 
  • írásban kell rögzíteniük, hogyan tudják izolálni a fertőzöttnek bizonyult lakókat,
  • fel kell mérniük, milyen ellátotti és dolgozói létszám mellett tudják teljesíteni az izolációs követelményeket,
  • részletesen indokolniuk kell, ha nem tartják indokoltnak új izolációs helyiség kialakítását,
  • felül kell vizsgálniuk az engedélyezett férőhelyszámukat,
  • fokozottan kell figyelniük a védőeszközökre, legalább két hétre elegendő készlettel kell rendelkezniük.

A dokumentum július 7-i keltezésű, az utasítások többségénél július közepi határidőket jelöltek meg. Szerepel benne az is, hogy aláírás alatt áll a szerződés, amely lehetővé teszi, hogy azonnal, időlegesen pótolni tudják az esetlegesen hiányzó orvosokat, ápolókat.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes nemrég az ATV-ben azt mondta, az önkormányzat tudatosan készül arra, hogy legyen elegendő teszt és védőfelszerelés, majd arra a kérdésre, hogy vásárolnak-e folyamatosan újakat, azt mondta, tartalékot képeztek a korábban fel nem használt készletből. 

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó