A WHO kételkedik az orosz koronaoltásban

Egészségügy
2020 augusztus 11., 17:11

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden délelőtt bejelentette, hogy az orosz koronavírus-vakcina kifejezetten hatásos, és minden szükséges engedélyt megkapott ahhoz, hogy októberben tömeges oltások kezdődjenek Oroszországban. A gyógyszert a világ első műholdja után

Szputnyik-V-nek nevezték el.

Putyin azt mondta, koronavírus-fertőzött lánya is megkapta az oltást, és már ez első injekció után lement a láza, a második pedig egy apróbb testhőmérséklet-emelkedés után teljesen meg is gyógyította.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már a múlt héten kérte az oroszokat, hogy tartsák be a nemzetközi gyógyszerészeti előírásokat, és osszák meg legalább a vakcinájuk részletes tesztelési eredményeit, ez azonban nem történt meg. A WHO jelenleg világszerte 6 olyan koronavírus-oltásról tud, amiket már tömegesen tesztelnek, és ezek fejlesztését nemzetközi szakértők és a WHO figyelemmel is kísérte. A Szputnyik-V-t kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet azonban nem igazán osztott meg adatokat a teszteredményekről.

A legnagyobb, Oroszországban is jelenlévő gyógyszercégek szintén arra kérték az orosz kormányt, hogy halasszák el a tömeges oltások megkezdését, ugyanis olyan hírek is megjelentek, amik szerint a Gamaleja Intézetben az új oltást mindössze 76 emberen tesztelték, márpedig ez a szám elmarad az engedélyezéshez szükséges nemzetközi standardoktól.

Több nemzetközi szakértő azért is hitetlenkedik, mert az orosz oltást elképesztően gyorsan fejlesztették ki, ha hinni lehet az orosz híreknek, az első klinikai teszteket csak június közepén kezdték, hónapokkal lemaradva olyan kínai, amerikai és európai tudóscsoportoktól, akik még mindig csak a tömeges tesztelési fázisnál tartanak a gyógyszereikkel.

Az orosz oltóanyagot az ország egészségügyi minisztériuma azelőtt jegyezte be, hogy a tesztek úgynevezett harmadik fázisát, vagyis a többezres létszámmal végzett próbákat elvégezték volna.

Francois Balloux, a University College London Genetikai Intézetének tudósa „meggondolatlannak és ostobának” nevezte az orosz lépést. „Egy nem megfelelően tesztelt vakcinával végzett tömeges oltás etikátlan. Az orosz oltási kampányban jelentkező bármilyen probléma katasztrofális lenne mind az egészségre káros hatásai, mind a védőoltások lakossági elfogadásának és hitelének további rontása miatt” - fejtette ki.

„Anélkül, hogy a tudományos munkákat elemzésnek vetették volna alá, nem lehet tudni, hogy az orosz vakcina hatékonynak bizonyult-e” - mondta Keith Neal, a brit Nottinghami Egyetem járványtani és fertőzőbetegség-kutatója.

(BBC/MTI)