A Fidesz jó hírnevének megsértése miatt kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból

bűnügy
2020 augusztus 12., 14:40

A Magyar Narancs információi szerint Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte árt a Fidesz jó hírének a költségvetési csalással megvádolt politikus ügye. Az indoklásban kitérnek arra is, hogy Simonka nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról.

„Simonka György tevékenysége az utóbbi években rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, az általa generált és érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt, már ez idáig 700 millió forint jogerős visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak (ami várhatóan tovább fog nőni), ez biztos csődöt jelenti a településeink számára. Azok a Fidesz-tagok, akiknek nem egyezett a véleményük, sorra kizárásra kerültek, így mára szervezetünk nagyon meggyengült. Nem látom esélyét, hogy a 2022-es választásokon eredményesen tudjunk szerepelni, amennyiben a Simonka György a továbbiakban is folytatni fogja romboló tevékenységét” – idézi a kizárási javaslatot a Magyar Narancs cikke.

Ruck kitér arra is, hogy Simonka a büntetőpere megkezdése óta koncepciós perrel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészséget, ami a fideszes politikus szerint súlyosan sérti a kormánypárt érdekeit. Ruck szerint Simonka tettével két helyen is megsértette a Fidesz alapszabályát, hiszen kizárható az, aki „Szövetség Alapszabályát, programját, a Szövetség érdekeit, illetve jó hírét súlyosan sértő magatartást tanúsít”, illetve „bűncselekmény elkövetéséért a bíróság jogerős ítélettel sújtja, illetve az ellene indult büntetőeljárás tényéről és eredményéről a helyi szervezet elnökségét, neki felróható okból nem tájékoztatja.”

A Magyar Narancs felidézi, hogy júliusban rendkívüli ülést tartott a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, és ezen többen is kritizálták Simonkát az általa menedzselt pályázatok miatt. Volt az is, aki azt kifogásolta, hogy Simonka a helyi vezetők és tagok részére elérhetetlenné vált, nem számíthatnak a térség országgyűlési képviselőjére a települések és a Fidesz-szervetek.

A lap szerint mindenesetre Simonka ügyében a Fidesz frontvonala hallgat, és eddig a legenyhébb szankció sem érte a megvádolt politikust, így szerintük egyelőre dél-békési fideszes belharc szintjén zajlanak a történetek.

Frissítés Simonka György a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében az alábbiak szerint cáfolja a kizárásával kapcsolatos eseményeket:

„Simonka György tudomása szerint a kizárását kezdeményező Ruck Márton nem tudta megszerezni a kizárási javaslat beterjesztéséhez szükséges 5 fő támogatót, ezért a javaslat nem került szabályosan megküldésre a helyi szervezet elnökségéhez. Simonka György állítása szerint többször tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárásról.

Úgy véli továbbá, hogy a saját maga védelmében megfogalmazott, a Központi Nyomozó Főügyészségre irányuló kritikája nem sértheti a kormánypárt érdekeit, mivel a Központi Nyomozó Főügyészség független szerv és nem kötődhet egyetlen párthoz sem.Álláspontja szerint Ruck Márton valótlanul állította, hogy sorra kizárásra kerültek azok a fidesz tagok, akiknek nem egyezett a véleménye Simonkáéval.

Simonka valótlanságnak tartja, hogy elérhetetlenné vált a helyi vezetők és tagok részére, mivel mindenki számára elérhető és képviselői munkáját a térségben élők ügyeit összegyűjtve, minden fórumon képviseli.”