Az utasok és a személyzet még életben volt az ukrán utasszállítón, amikor a második iráni rakéta becsapódott

2020 augusztus 23., vasárnap 17:01

Irán adatokat tudott kinyerni a hadserege által január elején tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozaiból, így például a pilótafülkében elhangzott beszélgetések egy részletét is megismerte az iráni polgári légiforgalmi hivatal.

Fotó: -/AFP

Január 8-án két rakétatalálat ért egy Teheránból Kijevbe tartó Boeing-737 típusú repülőgépet nem sokkal felszállás után. A fedélzeten tartózkodó 167 utasból és a kilencfős legénységből senki sem élte túl a katasztrófát.

Irán a kezdeti tagadás után nyugati országok bizonyítékainak hatására beismerte, hogy a repülőt hadserege lőtte le véletlenül. Az iráni polgári légi irányítás szerint emberi mulasztás, egy rosszul beállított légvédelmi radar okozta a katasztrófát.

Az iráni hivatal szerint a honlapján megjelent hivatalos közlés csak része egy később kiadandó jelentésnek. Most nyilvánosságra hozták például, hogy a két rakétatalálat között 25 másodperc telt el, és hogy az első rakétatalálat után 19 másodperccel az utasok és a személyzet még életben volt a gépen, ami a beszélgetéseket rögzítő doboz elemzéséből derült ki.

A feketedobozok adatainak elemzésében részt vett Ukrajna és Franciaország is. Az iráni polgári légiforgalmi hivatal vezetője a közleményben arra kérte a külföldi országokat, hogy ne csináljanak politikai ügyet az ukrán gép lelövéséből. (BBC/MTI)