Elindult az egyik gödi DK-s képviselő kizárása a pártból

POLITIKA
2020 augusztus 27., 07:48

Ma hivatalosan megindult Lőrincz László gödi alpolgármester kizárási eljárása a DK-ból, amit a párt közelményben hozott nyilvánosságra. Mivel a város másik helyi képviselője, Szilágyi László már korábban kilépett, a DK-nak megszűnt a helyi önkormányzati képviselete.

Göd az utóbbi időben többször is azzal került be a hírekbe, hogy több, a Fidesz oldalára átállt képviselő miatt durva konkfliktus robbant ki az ellenzéken belül.

A városban azután robbant szét az ellenzéki összefogás, hogy a kormány a veszélyhelyzet alatt elvette a várostól a Samsung-gyár területét. Ezután a DK, az LMP és a Jobbik képviselői a Fidesszel együtt szavaztak a momentumos polgármester ellen. A gödi koalíciós konfliktus augusztusra már odáig jutott, hogy a Momentum és a DK országos vezetése hírhamisítással és fideszes kollaborációval vádolja egymást.