Vidnyánszky: Az SZFE átalakítása ellen tiltakozók egy hadsereg, egy nemzetközi csapat

KULTÚRA
2020 szeptember 04., 19:47

A HírTV-ben reagálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai mellett kiálló szimpátiatüntetésen elhangzottakra Vidnyányszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke péntek este.

Vidnyánszky először helyretette, mit is láthattak az emberek a keddi, szeptember 1-jei fenntartóváltás óta, amivel egy időben az egyetem hallgatói blokád alá helyezték az egyetemet, és az átalakítások ellen tiltakozva lemondott az egyetem szinte teljes vezetése.

link Forrás

„Micsoda erők állnak a háttérben, amik megakadályozzák azt, hogy bárminemű párbeszéd, bárminemű nyitás megtörténjen!” - mondta Vidnyánszky.

„Micsoda erők?” - kérdezett vissza a műsorvezető Földi-Kovács Andrea.

„Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg, amely az interneten leledzik, ez egy nemzetközi csapat. Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas”

- válaszolta Vidnyánszky, aki szerint a diákok vagy „nem látják, vagy nem akarják látni, hogy eszközként vannak felhasználva”.

„Régóta nem az egyetemről van szó, hanem kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek megint csak ugyanazok az erők”

- tette hozzá, arra hivatkozva, hogy szerinte a pénteki tüntetésen több olyan szereplő is felszólalt, akik rendszeres résztvevői kormányellenes tüntetéseknek.

Vidnyánszky szerint a hétfői nap nagy kérdése lesz, hogy el tud-e indulni az egyetemen az oktatás. Ennek a biztosítása teljes mértékben az egyetem lemondott, de szeptember végéig még maradó vezetésének a felelőssége - jelentette ki.

A Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kezdeményezésére csütörtökön ülhet le egymással a kuratórium elnöksége és az egyetem vezetése. Ahogy a pénteki tüntetésen kiderült, az SZFE hallgatói önkormányzata még nem döntötte el, részt vesznek-e a tárgyaláson.