„Tényleg nem azért csináltam pártot, hogy ilyen figurákat hatalomra segítsek”

politika
2020 szeptember 07., 13:51
  • Egyre feszültebb a politikai hangulat az eddig legendásan békés Hegyvidéken, Pokorni Zoltán birodalmában.
  • Nem várt helyről kapott kellemetlen ellenzéket a polgári Fidesz a XII. kerületben.
  • Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutyapárt elnöke, mióta önkormányzati képviselő, heti rendszerességgel publikálja a kerületben feltárt sötét ügyeket.
  • Közben a pártja a közvélemény-kutatások szerint már előzi a szocialistákat.
  • Továbbra sem tud közösséget vállalni az ellenzéki pártokkal, és a kormánykritikus médiával sem felhőtlen a viszonyuk.

Tíz hónapja választott képviselő vagy a XII. kerületben. Ez volt a cél?

Nem, alapból az volt a cél, hogy vicces plakátokat csináljunk, és most egy ilyen hülye szituba keveredtem, hogy közbeszerzéseket, meg tulajdoni lapokat kell nézegetnem. Két ígéretem volt: az egyik, hogy lesz a kerületben egy hatalmas szobrom, és hogy megcsináltatom az utat a házam előtt. Ez 13 százalékot ért. Ezek az ügyek rosszul állnak. Az út egyre szarabbul néz ki. Szóval inkább elkezdtem a komolyabb dolgokkal foglalkozni.

Korábban nem volt jellemző, hogy a Kutyapárt korrupciós ügyeket tár fel, most viszont teli van a falatok sötét sztorikkal.

Nem, ilyennel nem foglalkoztunk, de tök izgi. Viszonylag könnyű dolgom van. Nagyon kevés munkával nagyon könnyen lehet találni nagyon csúnya dolgokat. Nem rejtik el. Másfelől a Pokornira lehet hatni a nyilvánossággal.

Van következménye a nyomozásoknak?

Volt olyan, hogy a kétszázmilliós megnyert közbeszerzést végül nem írtak alá pusztán azért, mert megírtuk. De volt más is. Ahogy támogatják a társadalmi szervezeteket, az is nagyon csúnya. Úgy zajlik, hogy van egy 10 milliós keret, ami nyilvános, meg van hirdetve, és bármelyik normális, valódi civil szervezet indulhat érte. De van egy 50 milliós tétel is, amiről úgy tudsz értesülni, hogy elmész az önkormányzat honlapjára, önkormányzat menüpont, aztán nem téveszt meg a pályázatok gomb, hanem a működésre klikkelsz, ott egyértelműen a rendeletek tárát választod, ott van egy 5/2014-ös rendelet, na ott derül ki, hogy lehet kérni pénzt.

Előbukkant évi 50 millió, ami káderkifizetésekre megy?

Hát, tudnak róla az egyházi szervezetek, illetve a Fidesz és a KDNP. Akik nyernek, az a KDNP volt elnöke, volt KDNP-s képviselő által bejegyzett civil szervezet, mostani fideszes képviselő lakásán bejegyzett társadalmi szervezet, ilyenek. Ezzel cseszegetem őket tavasz óta. Azt ígérték, hogy megszüntetik, illetve normális pályázat lesz belőle.

Ki dönt erről a pénzről?

A polgármester. Nálunk mindenről a polgármester dönt és Béres István, aki a stratégiai főtanácsadója.

photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

Amikor bekerültél a testületbe, még azt mondtad, hogy a Pokorni kerülete nagyjából rendben van, és jobb lenne egy gázosabb kerület, mert ott lenne mit csinálni. Mi változott?

Engem alapból nagyon barátságosan fogadtak. Egy-két ügyet meg is szavaztak nekem az elején. Pár dolog átment, például most már közvetítik a testületi ülést. Szóval, amikor jött a koronavírus, és leállt a párt országos tevékenysége, elkezdtem a kerülettel mélyebben foglalkozni. Akkor néztem meg jobban a közbeszerzéseket, a vagyonnyilatkozatokat, és láttam, hogy nem annyira szép ez, mint ahogy ezt naivan gondoltam.

Pokorniról az a kép él, hogy ő az emberarcú, polgári Fidesz, nem a némethszilárdos, borkaizsoltos, jachtozós. Nem így van?

Pokorni tényleg egy kedves ember, egy tanárember, aki értelmes. Maga az önkormányzat is kedves, próbál figyelni a lakók igényeire. A helyi újságban nem szidják az ellenzékieket, nem migránsoznak, de egy közbeszerzésről, amikor kiírják, akkor meg tudom mondani, hogy ki fogja megnyerni. Ha útépítés, akkor a Penta kft. fog nyerni, ha épület, akkor az Archibona kft. fog nyerni, a parkolásnál pedig eleve csak egy cég indulhat. Ha én tudom előre, hogy ki fog nyerni, akkor sejtem, hogy ők is. Az biztos, hogy érdemi verseny nincs ezeken a közbeszerzéseken.

photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

Miben más a XII. kerületben a Fidesz, azon túl, hogy nincs migránsozás az újságban, mint az országos Fidesz?

Hát csak annyiban, hogy eddig nem nagyon írogatta meg senki a Pokorninak ezeket a korrupciógyanús, kartellgyanú – nem tudom hogy fogalmazzak, hogy ne csukjanak le – tehát ezeket a nem jól kinéző dolgait. Pokornit a balos sajtó is viszonylag szereti, nem ugranak annyira a dolgaira, mint akár egy Horváth Csabáéra. Jó, hát nálunk még nem került a tó aljára képviselő. Ez pozitívum.

Pokornival milyen a viszony?

Most már nem beszélgetünk.

Elnöke voltál az összeférhetetlenség- és vagyonellenőrző bizottságnak, de azért harcoltál, hogy ez megszűnjön. Miért?

Elosztották a bizottsági helyeket, én is kaptam egy ilyet, hogy meglegyen a fizetésem, gondolom. Ennek a bizottságnak az a tevékenysége, hogy minden évben kétszer felemeli a kezét. Először megszavazzák a napirendet, aztán megszavazzák, hogy leadták a képviselők a vagyonnyilatkozatukat. Ez öt perc egy évben, és öt ember fizetése minden hónapban. Érdemben nem vizsgálja, nem is tudja vizsgálni, hogy valósak-e a nyilatkozatok. Gondoltam, szüntessük meg. Ez ellen nem nagyon volt érvük, úgyhogy megszüntették, de a rajtam kívüli négy tagot – akikből három fideszes, egyik pedig Vágó István – átpakolták a jogi bizottságba, hogy megkapják ugyanazt a pénzt, amit eddig.

Azért tartanak fenn kamu bizottságokat, hogy a képviselőknek meglegyen a fizetése?

Minden bizottság kifizetőhely.

photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

Azt nyilatkoztad nekünk 2014-ben, hogy úgy tűnik, hogy a Fidesz itt berendezkedett harminc évre.

Akkor már csak 25 van hátra.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint, már az MSZP-t előzi és akár parlamenti bejutó is lehetne a Kutyapárt. Mi lesz, ha a Kutyapárt lesz a mérleg nyelve?

Most lesz az ellenzéknek a legtöbb esélye győzni. Megtörtént a csoda az önkormányzatin. Simán szavaztak a jobbikosok a DK-sra, meg fordítva. Mi most is külön fogunk indulni. Ismerve a Jobbik múltját, mind az MSZP és a DK múltját továbbra sem tudok velük összefogni. Tényleg nem azért csináltam pártot, hogy ilyen figurákat hatalomra segítsek.

A 2018-as választáskor a független sajtóról is nagyon rossz volt a véleménye a pártnak, miért?

Nem tűnt függetlennek. Szerkesztőségi cikkben leírta a Magyar Narancs, hogy ne ránk szavazzanak, a 444 külön videót készített, hogy nem érdemes ránk szavazni. A 24-es Pető Péter azt nyilatkozta, hogy magával a Kutyapárt létezésével van problémája. Mindig az van, hogy, amikor jön a választás, akkor mi vagyunk a rosszak, mert belekavarunk az összefogásba.

photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

Nagy lesz a nyomás?

Igen, két évig ezt kell majd hallgatnunk. Abszolút megértem, hogy az emberek már bárkire szívesen szavaznak, aki nem a Fidesz. És szerintem bőven esélyes is az ellenzék. Leküzdötte magát oda a Fidesz, hogy már nagyon sokan bármi áron, bárkire szavazva le akarják váltani. Az ellenzéki pártokat is megértem. A szavazóik elsöprő többsége azt akarja, hogy összefogjanak.

A Kutyapárt szavazói mit akarnak?

Aki le akarja váltani a Fideszt, annak tök egyértelműen ott az ellenzéki tömb, aki ennek ellenére ránk szavaz, az azt gondolom, hogy tényleg ránk akar szavazni. De egyébként drukkolok. Bármilyen rossz véleményem van erről az ellenzékről, én örülnék, ha legyőznék a Fideszt. Egyre szürreálisabb irányokat vesz a kormányzás. Ráadásul ember nincs, aki meg tudná mondani, hogy milyen egy DK-Momentum-Jobbik kormány. Már csak a kíváncsiság miatt is megnézném. Mi annyit meg tudunk tenni, hogy nem indulunk 103 helyen, hanem csak annyi jelölt lesz, hogy legyen országos lista, ez harminc valahány jelölt. De azt nem tudjuk vállalni, hogy ne induljunk el.

Mit kéne tennie a Fidesznek ahhoz, hogy azt mondja a Kutyapárt, most már az ördöggel is összefogunk?

Fehéroroszország egy jó példa. Ha olyan lesz, akkor valószínűleg mi is beszállunk.

Kiemelt videóink