Nyomozni kezdett a rendőrség a hatvani körzet közbeszerzései miatt

bűnügy
2020 szeptember 14., 05:27

Hadházy Ákos az oldalán tette közzé azt a levelet, amiben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta, hogy az egyik feljelentése nyomán nyomozást rendeltek el bizonyos közbeszerzések és koncessziós eljárások befolyásolása miatt. A levél szerint ezeket megállapodással vagy más összehangolt magatartással követték el.

A független képviselő arról írt, hogy a fideszes Szabó Zsolt hatvani körzetében „a közbeszerzések kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, ami Boldog István körzetében volt látható és nyilvános adatok alapján is állítható, hogy Szabó Zsolt részt vett a szervezésben”. Hadházy szerint az önkormányzatok EU-s beruházásainál (építések, energetikai felújítások) 18 településen ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre. Ezek közül legtöbbször egy papíron turbinagyártással foglalkozó cég nyert.

photo_camera Szabó Zsolt

A képviselő szerint kialakult egy három cégből álló kör, amelyek néhány cégből álló csoporttal versenyeznek a közbeszerzések elnyeréséért, azonban valódi verseny nincs, mert az állandó vesztesek strómanként indulnak ezeken a pályázatokon. És van egy jól körülhatárolható az a cégcsoport, amely még ajánlattevőként sem jelenik meg a közbeszerzéseken, meghívottként azonban igen.

Megjegyezte azt is, hogy az elnyert pályázatok túlnyomó része TOP-os forrásból származik, amelyeknél a fideszes többségű megyei önkormányzatok döntenek.