Szabó Zsolt

Nem engedték be a 444-et Kövér László lőrinci fórumára

A házelnök nem sajtónyilvános kampányelőkészítő kampányt tart Heves megyében.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
POLITIKA

Két magyar származású kormánytagja lesz Hollandiának

Szabó Zsolt és az anyai ágon magyar Dirk Beljaarts.

Kaufmann Balázs
külföld

Elnökségi tagot rántott ki a Párbeszédből a napról napra gyarapodó Demokratikus Koalíció

Szabó Zsolt Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártjában látja az egyetlen reményt.

Gazda Albert
belföld

Németh Szilárd megnézte a gigavaddisznó szobrát Hatvanban

Egyben a Fidesz helyi jelöltjét is felkarolta.

Czinkóczi Sándor
szép emberek

Felszámolás alá került a Szabó Zsolt fideszes képviselő körzetében a semmiből közbeszerzéseket nyerő cég

Csapdába kerültek a projektekbe beugrasztott kistelepülések. A különös körülmények között kiválasztott cég fejre állt, a munkákat nem fejezte be. A költségek közben elszálltak, a polgármesterek csak abban bízhatnak, hogy az állam beszáll, és eltakarítja a romokat.

Tárkányi Flóra, Haszán Zoltán, Bódog Bálint
gazdaság

Uniós pénzből fizetik az újságot, amiben Heves megyei fideszesek kampányolnak

„El a kezekkel a vidéki kórházaktól” - írják a megyei befektetési tükörben.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Professzorok mennek egymás ellen Debrecenben

Nagyon nehéz terep az ellenzéknek Hajdú-Bihar megye, és nagyon sok jelölt indul az előválasztáson. Kósa Lajos körzetében különösen kiélezett lesz a vetélkedés.

Magyari Péter
POLITIKA

A fideszes Szabó Zsoltot választották a Magyar Triatlon Szövetség elnökének

Ő volt az, akinek a hírek szerint egy 1,2 milliárd forintos offshore-számlához volt köze, az ügyben nyomozás is indult, és akinek a körzetében közbeszerzések után is vizsgálódott a rendőrség. A triatlon szövetség egyik elnökségi tagja arról írt, nem kérdés, kire kell szavazni, ha pénzt akar a sportág.

Herczeg Márk
POLITIKA

Miért olyan nehéz megérteni egy politikusnak, hogy egy 95 éves embert nem köszöntünk fel maszk nélkül, semmiféle távolságot nem tartva a járvány kellős közepén?

Szabó Zsolt fideszes képviselő a legegyszerűbb szabályok betartására sem képes, hogy megvédje azt, akit éppen felköszönt.

Haszán Zoltán
járvány

Nyomozni kezdett a rendőrség a hatvani körzet közbeszerzései miatt

Hadházy Ákos szerint ez a modell hasonlít ahhoz, ami Boldog István körzetében is működött.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Nem szégyellte a fideszes politikus, hogy kivette a Mikulás kezéből az ajándékot, és ő adta oda a gyerekeknek

Büszkén ki is posztolta. Becsóék pedig Minden Idők Mikulását nem hagyták dolgozni.

Haszán Zoltán
elmebaj

Egy fideszes képviselő azzal védte az itthon játszó focisták évi akár 500 milliós keresetét, hogy bárcsak lennének más sportágban olyan sikeres sportolóink, akik ennyit keresnek

Szabó Zsolt megvédte a parlamentben az adómódosítást, ami lehetővé teszi az NBI-ben a havi 30-40 milliós kereseteket.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Még senkit sem sikerült kihallgatni a fideszes Szabó Zsolt 1,2 milliárd forintos offshore-számlájának ügyében

Nyugi, Polt Péter rajta van az ügyön.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a fideszes Szabó Zsolt ellen

A Magyar Nemzet írta meg a választások előtt, hogy 1,2 milliárd forintot parkoltat egy belize-i bankszámlán.

Botos Tamás
bűnügy

A fideszes Szabó Zsolt úgy behúzta Hatvant, mintha egy fillér nem lenne a belize-i cége számláján

21 322 szavazatot szerzett, csaknem kétszer annyit, mint a jobbikos Sneider Tamás.

anarki
POLITIKA