500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul területalapú EU-s támogatásokat

bűnügy
2020 szeptember 21., 10:40

Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

A közlemény szerint egy 43 éves férfi az európai uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatali rendszerben dolgozott vezető beosztásban. A férfi 2011-től kezdődően a támogatások jogosulatlan megszerzése érdekében kiépített egy bűnszervezetet, hogy megszerezzék azokat az ún. területalapú támogatásokat, amelyekre jogszerű földhasználók nem terjesztettek elő támogatási igényt. A bűnszervezetbe a férfi 2012-ben bevonta egy hatvanéves, magas vezető beosztású kollégáját, aki később maga is kialakított egy külön szervezett elkövetői kört. A névleges igénylést benyújtó cégek és magánszemélyek beszervezésében többen, köztük egy ötvennégy éves informatikus is segített. A két bűnszervezet 2011-2012-ben több mint ötszázmillió forintos vagyoni hátrányt okozott, szándékuk ennek hozzávetőlegesen a duplájára terjedt ki.

A hatóságok az elkövetést leleplezték és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága 2013 októberében nagyszabású akció keretében megszakította a bűnszervezet működését és megakadályozta, hogy 2013-ban is vagyoni előnyhöz jussanak.

A Fővárosi Főügyészség – több vádiratában – társtettesként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat összesen száztizennyolc személy ellen, egy személy elhunyt a vádemelést követően.

A bíróság bűnösnek mondott ki száztizenöt személyt, és különböző büntetéseket – letöltendő, felfüggesztett szabadságvesztéseket, pénzbüntetéseket – szabott ki, valamint több százmillió forint értékben vagyonelkobzást alkalmazott. A hatvanéves férfit hét és fél év börtönbüntetésre, nyolc év közügyektől eltiltásra és hatmillió forint pénzbüntetésre; a negyvenhárom éves férfit nyolc év tíz hónap börtönbüntetésre, hárommillió forint pénzbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyészség indítványozta nyolc vádlott letartóztatásának elrendelését a másodfokú eljárásra, a bíróság végül három személlyel szemben alkalmazott kényszerintézkedést, bűnügyi felügyelet alá helyezve őket. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt tart fenn a perorvoslati nyilatkozata megtételére.