Vidnyánszkyék szerint az SZFE vezetőinek minden tette káosz és feszültség szítására irányul

oktatás
2020 szeptember 21., 04:42

A hétvégén kiadott egy közleményt a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése, amiben azzal vádolták az egyetemet fenntartó alapítványt, hogy jogellenesen módosították az SZFE működési szabályzatát annak érdekében, hogy pályázat nélkül tudjanak intézményvezetői jogkörrel felruházott rektorhelyetteseket kinevezni. A közlemény szerint a jogsértések miatt az egyetem vezetői bírósághoz fordultak.

Most erre a közleményre válaszolt a Vidnyánszky Attila vezetése alatt álló fenntartói alapítvány. Egyebek mellett azt írták, „az egyetem leköszönő vezetésének nem célja az intézmény színvonalának növelése, nem célja a hallgatók prosperáló jövőjéhez való hozzájárulás megteremtése, hiszen

a regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul”.

Szerintük az alapítvány kuratóriumának célja világos: szeretnék, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás a lehető legmagasabb színvonalon, a művészi szabadságot megtestesítve, a múlt és a jelen ismereteivel felvértezve olyan tudást nyújtson, mely megfelel a hazai és nemzetközi szakma elvárásainak, mindezt a hazai jogszabályi keret maradéktalan betartása mellett. „Ennek megvalósulása érdekében számtalanszor javasoltunk párbeszédet és kínáltunk együttműködést az egyetem lemondott vezetésének, eredménytelenül.”

Az alapítvány szerint minden lépésük törvényes volt és ez így lesz a jövőben is.

„A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezért határozottan felszólítja az SZFE önszántából leköszönt, de láthatóan távozni nem akaró vezetését, hogy a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után végre fejezze be a közjátékot, biztosítsa az oktatást, és tegyen meg mindent az SZFE polgárai biztonságának szavatolása érdekében a járványhelyzet során!” - zárul a közlemény.