Egy tanulmány szerint 500 ezer embert kényszerítettek a kínaiak munka- és kiképzőtáborokba Tibetben

külföld
2020 szeptember 23., 07:01

Egy tanulmány szerint Kína több százezer embert kényszerített munkatáborokban és katonai jellegű kiképzőközpontokba Tibetben.

A Jamestown Alapítvány helyi médiajelentések, műholdfelvételek és hivatalos dokumentumok alapján tárta fel, hogy 2020 első hét hónapjában 500 ezer embert, főként gazdákat és pásztorokat képeztek ki a táborokban, akiket aztán a hatóságok kvóták szerint tömegesen áthelyeztek Tibet és Kína más részeire.

Kínát már régóta azzal vádolják, hogy megpróbálja felszámolni az egyébként autonómiát élvező főként buddhista Tibet kulturális és vallási szabadságát, ez pedig egy újabb bizonyítéknak tűnik, amit a kínai kormány egyelőre nem kommentált.

A kiképzési program szerint a fő cél a munkafegyelem, a kínai nyelv és a munkaetika fejlesztése, a „nem tudom, a nem akarom és a nem merem” munkamorál megváltoztatása.A tanulmány szerint a programban résztvevők végül rosszul fizetett munkahelyeken kötöttek ki a textilgyártás, az építőipar és a mezőgazdaság területén.

A tanulmány azt is megállapítja, hogy ezek a táborok nagyon hasonlóak a Hszincsiang tartományi ujgur átnevelőtáborokhoz.

„Hszincsiangban és Tibetben a szegénység enyhítése egy egyaránt az állam által előírt felülről lefelé irányuló programból áll, ami során a kormány mélyen ellenőrzi a családokat” - írják.

Ugyanakkor a tanulmány leszögezi, hogy abban azért különbözik a két tábor, hogy a tibeti tábor kevésbé kényszerítő, és néhány ember önként vesz részt bennük, hogy így növelhesse a jövedelmét.

Viszont arra is figyelmeztet, hogy Peking egyre asszimilálóbb az etnikai kisebbségekkel szemben, ami hosszú távon a nyelv, a kultúra és a spirituális örökség elvesztéséhez fog vezetni. (BBC)

A címlapkép csak illusztráció.