Javította a magyar állam adóskilátását a Moody's

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Az eddigi stabilról pozitívra javította Magyarország államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service. Vagyis maradunk a „Baa3” befektetési ajánlású kategóriában, de közelebb kerültünk a felminősítéshez.

A nemzetközi hitelminősítő egyebek mellett ezt azzal indokolta, hogy 

jóllehet a koronavírus-járvány várhatóan jelentős negatív hatást gyakorol a magyar gazdaságra, ez nem lesz annyira erős, mint az Európai Unió más térségeiben. 

A Moody's pénteki előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén reálértéken 5,5 százalékkal csökken, jövőre 4 százalék körüli ütemben növekszik. 

A kilátás pozitívra javításának fő tényezője, hogy a magyar gazdaság a Baa3, illetve az eggyel jobb, Baa2 besorolású gazdaságokhoz képest is erős teljesítményt mutatott az elmúlt időszakban, és ez várható a továbbiakban is. Mindehhez a hazai és a külső adósságpozíció javulása társul. Az erőteljes gazdasági növekedést és az államadósság csökkenési folyamatát a koronavírus-válság ugyan kisiklatta, ez azonban korlátozottabb hatást gyakorolt Magyarország adósprofiljára, mint más országokéra - áll a hitelminősítő elemzésében.

A Moody's 2018-ban a jelenleg is érvényes Baa3 szinten megerősítette az akkor még stabil kilátású magyar államadós-besorolást, de új elemzése szerint azóta a magyar kormány további haladást ért el államháztartási konszolidációs és adósságcsökkentési stratégiájának megvalósításában.

A Moody's közölte: javulhat a magyar államadós-osztályzat, ha a magyar gazdaság mérőszámai a várakozásoknak megfelelően gyors kilábalást jeleznek a válságból, és ha ez - szakpolitikai intézkedésekkel együtt - visszafordítja az emelkedő pályáról az államadósság-rátát. 

A három nagy hitelminősítő közül az S&P februárban szintén pozitívra javította az addigi stabilról a magyar államadósság-kötelezettségek besorolásának kilátását, mindenekelőtt a magyar gazdaság addigi váratlanul erőteljes növekedési teljesítményével indokolva a lépést. Április 28-án azonban soron kívül a korábbi stabilra módosította vissza a kilátást, mindenekelőtt a koronavírus-járvány várható gazdasági hatásaival indokolva a lépést. A Fitch magyar osztályzatának kilátása is stabil, így most a Moody's a három nagy hitelminősítő közül egyedüliként tart érvényben pozitív kilátást a magyar államadós-besorolásra - írja az MTI.

Az állami hírügynökség tudósításából kimaradt, hogy a Moody's negatívumként említi a civil társadalom és az igazságszolgáltatás helyzetét,

ami szerinte rosszabb, mint a hasonló országokban. Az elemzés szerint a törvényhozás és a kormányzati intézmények „viszonylag magas színvonalon” működnek, az Európai Unióval olykor konfliktusos viszony ugyanakkor aggodalomra ad okot, még ha eddig nem is gyengítette a befektetési és üzleti környezetet.

Az értékelést Varga Mihály pénzügyminiszter a magyar gazdaságpolitika megerősítésének nevezte. Amikor 2016-ban elmaradt a várva várt felminősítés, az viszont nem a kormány hibája volt