Visszahívták a Magyar Filmakadémia éléről az SZFE rektorhelyettesének kinevezett Novák Emilt

KULTÚRA
2020 október 01., 19:36

A hozzánk eljutott határozat szerint a Magyar Filmakadémia elnöksége csütörtökön visszahívta az elnöki pozíciójából Novák Emilt, akit Vidnyánszky Attila egy nappal korábban nevezett ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettesévé. Nem sokkal korábban Reisz Gábor rendező éppen Novák Emil személye miatt jelentette be, hogy kilép a Magyar Filmakadémiából, a hírleveleiket pedig spamnek állítja be.

Novák Emil
photo_camera Novák Emil Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Novák Emil pedig már csütörtökön munkába is állt az SZFE-n: ő és Szarka Gábor kancellár jegyezte azt a közleményt, amely „az SZFE új vezetése és fenntartó Kuratóriuma” álláspontját is közli. Ebben azt ígérték, hogy megemelik a dolgozók fizetését, ha nem sztrájkolnak tovább. A sztrájkbizottság azonban nem fogadja el az ajánlatot.

Csütörtökön a Magyar Filmakadémia elnökségének többi tagja, Sándor Pál, Hutlassa Tamás, Bereczki Csaba és Jancsó Dávid lemondtak az elnökségi tagságukról. Lemondásukat azzal indokolták, hogy

„Novák Emil a Filmakadémia korábban kiadott alábbi nyilatkozatával ellentétes, összeegyeztethetetlen és morálisan vállalhatatlan döntésével, ellehetetlenítette az Akadémia elnökségének további működését”.

A Magyar Filmakadémia tagsága ugyanis korábban arról adott ki nyilatkozatot, hogy megdöbbenten kísérik figyelemmel a Színház és Filmművészeti Egyetem körül kialakult méltatlan helyzetet. „A Magyar Filmakadémia kizárólag olyan demokratikus együttműködésben hisz, ahol minden szereplő, első helyen a diákság, érdekei méltó módon érvényesülnek, és a felek között érdemi, szakmai párbeszéd során születnek döntések. A Filmakadémia érdekelt a magas szintű felsőfokú szakmai és művészképzés hagyományainak folytatásában, ezért vállalja, hogy az SZFE filmes képzésére vonatkozó kérdésekben, segít konstruktív párbeszéd kialakításában” -írták.

A szervezet elnöksége október 16-ára küldöttgyűlést hívott össze, hogy új elnökséget válasszanak. A 2014-ben alakult Magyar Akadémia rendezi meg évente a Magyar Filmhetet, ahol a tagok titkos szavazata alapján kiosztják a Magyar Filmdíjakat. A Színház Online szerint Reisz Gábor után többek között Szabó Simon, Kárpáti György, Török Ferenc, Gárdos Péter, Hartung Attila és Orosz Dénes is távozott az Akadémiáról. A további kilépők névsorát a most indult online petíción lehet követni.