Egy hónap után az Európai Unió szankciókat vezetett be Fehéroroszországgal szemben

európai unió
2020 október 02., 04:17

Szankciók bevezetése mellett döntöttek Fehéroroszországgal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői. A szankciós listán negyvenen szerepelnek, akik részt vettek a tüntetőkkel szembeni hatósági erőszak elrendelésében vagy végrehajtásában az elmúlt hetekben.

Lukasenka elnök nincs a listán, de az EU szorosan figyelemmel követi az eseményeket,ezért ez még változhat, mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

photo_camera Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Fotó: JOHANNA GERON/AFP

Miközben a britek és a kanadaiak már jóval korábban szankciókat vezettek be Minszkkel szemben, a közös uniós fellépés egy hónapot késlekedett. Ciprus ugyanis mostanáig keresztbe feküdt, hogy szankciókat csikarjon ki Törökországgal szemben is, amiért olajat és gázt termel ki a Földközi-tenger keleti medencéjében. A Tanács csütörtök éjjeli ülésén megállapodtak, hogy decemberben ismét foglalkoznak a török kérdéssel, és ha azt tapasztalják, hogy folytatódik a „provokáció”, szankciókat vezetnek be, írja a Reuters.

„Kettős stratégiánk van. Egyrészt esélyt akarunk adni a politikai párbeszédnek, másrészt kifejezzük elszántságunkat értékeink védelme mellett. Továbbá újfent szolidaritásukat fejezzük ki Görögországgal és Ciprussal” - mondta Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jó irányba mutató lépésnek nevezte, hogy megkezdődött a párbeszéd a görög és a török fél között. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy Ciprus irányába Ankara „nem tette meg ezt a gesztust”

Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, Európa „nem kezdhet újra párbeszédbe” Törökországgal, ha közben hagyja, hogy átlépje a még elfogadható lépések határvonalát". Szerinte az EU nagyon világos és határozott jelzést küld Törökországnak Görögországgal és Ciprussal kapcsolatban. (MTI, Reuters)