Orvosi Kamara: Önkizsákmányolásra épülő rendszer felszámolását teszi lehetővé a mostani bérrendezés

Egészségügy
2020 október 03., 14:17

Üdvözli a kormány orvosi bérrendezéssel kapcsolatos döntését a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A szervezet közleményben reagált Orbán Viktor miniszterelnök szombati bejelentésére, miszerint elfogadta a kormány a kamara „soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó” javaslatát, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodott a szervezettel.

„A Magyar Orvosi Kamara vezetői a mai napon egyeztettek Magyarország Kormányának tagjaival. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a Kamara szakmai alapokon kidolgozott bértábláját elfogadják, és az erről szóló törvényjavaslatot már hétfőn benyújtják a Parlament elé” - írják a közleményben.

Ebből az is kiderül, hogy a bérrendezés pontos ütemezésével kapcsolatban még folynak az egyeztetések, de a háromlépcsős béremelés első, legnagyobb lépése 2021. január elsejével megtörténik, az orvosok bére pedig két következő lépésben éri majd el az orvosi kamara javaslatát.

„A betegek és orvosok érdeke közös: a biztonságos betegellátás elérése, ami azonban strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges. A most elfogadott bértábla lehetővé teszi, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható egészségügy váltsa fel, és ez eredményezheti a hálapénz felszámolását is”

- értékeli a MOK a kormány döntését, a pontos béremelési javaslataikat pedig közben már a szervezet honlapján is publikálták.

Ez alapján a munkában töltött évektől függően 687 ezer és 2 millió 380 ezer forint közé emelkedne az orvosok bruttó bére, az alábbi táblán látható két lépésben.

photo_camera Forrás: MOK