Kínai fogságban döbbent rá a magyar származású ex-diplomata, hogy odakint zombiapokalipszisszerű járvány van

külföld
2020 október 12., 11:52

Közel két éve tartják fogva Kínában Michael Kovrig egykori kanadai diplomatát, aki január óta most először léphetett kapcsolatba a külvilággal. A kanadai pekingi nagykövetnek ugyanis sikerült engedélyt szereznie egy virtuális egyeztetésre, amire szombaton került sor.

A felesége, Vina Nadjibulla közleménye szerint

Kovrigot megdöbbentették a koronavírusjárvány részletei, és azt mondta, úgy hangzik az egész, mintha valami zombiapokalipszis-film lenne.„Nagyon büszkék vagyunk, hogy régóta tartó fogsága ellenére Michael szellemisége, elszántsága, de még a humorérzéke is töretlen” - idézi a Guardian Vina Nadjibullát. „Továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy hazahozzuk őt.”

photo_camera Michael Kovrig Fotó: AP

A kanadai diplomáciának sikerült kapcsolatba lépnie Michael Spavor üzletemberrel is, akit Kovriggal egy időben vettek őrizetbe. Júniusban mindkettejük ellen kémkedés miatt emeltek vádat, de nyugati kormányok szerint Kína egyszerűen azért áll bosszút, mert 2018 decemberében a kanadai hatóságok elfogták Vancouverben Meng Van-csout, a Huawei kínai technológiai és telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját. Az amerikai hatóságok azzal gyanúsítják Menget és a Huaweit, hogy az amerikai szankciókat megszegve üzletelt Iránnal.

Kovrignak magyar állampolgársága is van, és a 90-es években Budapesten élt, a Budapest Week újságírója volt. Emellett 1996-99 között ő volt a Bankrupt zenekar énekese.