Ha nem akarnak milliókat visszafizetni, a rezidensek kénytelenek lenyelni az egészségügyi szolgálat új feltételeit

A járvány elleni védekezés mellett az elmúlt hetek legfontosabb egészségügyi témája volt az orvosok béremelését az egész ellátórendszer átalakításával összekötő egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény. Ennek értelmében az orvosoknak - rezidensektől a tapasztalt szakorvosokig - a béremelésért cserébe jelen állás szerint vállalniuk kellene, hogy

• másodállást csak külön engedéllyel vállalhatnak,
• magánpraxisban kezelt betegeket nem látnak el államilag finanszírozott ellátáson belül,
• nem dolgoznak többé vállalkozóként egyszerre több állami egészségügyi intézményben,
• nem fogadnak el hálapénzt,
• és legfeljebb két évre bármikor kirendelhetők lesznek másik állami intézménybe.

Az új szabályozás ellen már a törvénytervezet nyilvánosságra kerülésekor komoly tiltakozás indult az egészségügyi dolgozók: orvosok és az új feltételeket ugyanúgy vállalni kényszerülő, de a béremelésből kimaradó egészségügyi szakdolgozók körében egyaránt. A Magyar Orvosi Kamara első felméréseiből látszik, hogy országszerte közel hatezer orvos gondolja most úgy, hogy ha valamikor decemberben elé teszik, nem írja majd alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyt létrehozó új munkaszerződését. 40 százalékuk az állami egészségügyet is otthagyná, ha a jelenlegi formájában maradna a törvény. A két leginkább elfogadhatatlan feltételnek a másodállás-vállalás korlátozása és a kirendelhetőség látszik.

Van azonban az orvostársadalomnak egy olyan csoportja, amelyik nem teheti meg olyan könnyen, hogy otthagyja az állami egészségügyet:

a pályakezdők orvosok, azaz a rezidensek és a fiatal szakorvosok.

Nekik ugyanis komoly pénzösszegeket kellene az államnak visszafizetniük, ha úgy döntenének, nem akarják vállalni az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal járó munkafeltételeket.

• Ösztöndíjakból,
• és a szakorvosi képzésük költségeiből

állna ez az esetenként milliós összeg, amit azért kellene maradéktalanul visszaadniuk, mert - a rezidensek esetében - „önhibájukból” félbe hagyták a szakképzést, vagy ösztöndíjasként nem teljesítik, amit vállaltak: hogy az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig szakorvosként az állami egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak.

„Fogalmam sincs, miből tudnám kigazdálkodni”

Emesének még két és fél éve van hátra a kardiológus szakorvos-képzésből, jelenleg egy dél-dunántúli kórházban dolgozik rezidensként. Fizetését egy éve százezer forinttal egészíti ki a rezidensek számára igényelhető Markusovszky ösztöndíj. Az ösztöndíj-szerződésben vállalnia kellett, hogy a szakvizsga megszerzése után legalább annyi ideig az állami egészségügyben dolgozik, amennyi ideig az ösztöndíjat folyósították neki, ami így Emesének, feltéve, hogy továbbra is felveszi az ösztöndíjat, végül három és fél év kötelezettségvállalást jelentene.

Csakhogy a fiatal orvos elfogadhatatlannak tartja azokat a munkafeltételeket, amiket a 2021 januárjától életbe lépő új, egészségügyi szolgálati jogviszony kínál az állami egészségügyben dolgozóknak. Így, elsősorban a két éves kirendelhetőség miatt, most azt mondja, nem írná alá az új munkaszerződését.

Ha tényleg így tenne, akkor azonban nem tudná teljesíteni az ösztöndíjért vállalt kötelezettségeket, így, az egy éven keresztül kapott havi százezer forinttal számolva, most 1,2 millió forintot kéne az ösztöndíj folyósítójának, lényegében a magyar államnak visszafizetnie.

Emesének egyetlen szerencséje van: hogy a Markusovszky ösztöndíjként kapott pénzt eddig minden hónapban félrerakta. Azt mondja, éppen azért döntött így, mert szerette volna bebiztosítani magát: „ha itthon olyan tűrhetetlen a helyzet”, vissza tudjon esetleg abba a külföldi kórházba menni, ahol a képzése elején másfél évet eltöltött, és tudja az eddig Magyarországon felvett ösztöndíjat „úgy, ahogy van, visszaadni. Ha itt maradok, akkor meg jó lesz az később is” - okoskodott. Azt viszont biztosan állította, hogy ha ezt a pénzt már elköltötte volna, most nagy gondban lenne a visszafizetéssel, „mert a nevetséges fizetésemből képtelenség lenne kigazdálkodni”.

Fájhat viszont a feje egy másik tétel miatt: az államilag finanszírozott szakorvosképzés évente megközelítőleg 900 ezer forintba kerül az államnak. Ennek legnagyobb részét, 600 ezer forintot a rezidenseket képző szakorvosok, a tutorok díjazása teszi ki, a maradék összeg pedig a rezidensek képzésének szervezésére, adminisztrációs feladatokra megy el. És van még a szakorvos-jelölteknek egy évi 100 ezer forintos keretük, amit szakkönyvekre, vagy a képzési tervükben nem szereplő tanfolyamokra költhetnek.

Mi lesz a képzés befejezésével?

A rezidensek az állami finanszírozásért cserébe azt vállalják, hogy az előírt időn belül teljesítik szakorvosi vizsgájukat. Ha ezt nem teljesítik, akkor a képzésük egyes költségeit vissza kell fizetniük az államkasszába. Mentesség csak olyan esetekben jár, mint a gyermekvállalás, a tartós betegség vagy az államilag támogatott PhD-tanulmányok.

Márpedig ha Emese és a többi rezidens otthagyja az állami egészségügyet, jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon lehetősége lenne a képzése befejezésére.

„Mindenki ezen gondolkodik most körülöttem, rengeteg álmatlan éjszaka van mögöttünk”

- mondta Emese, hozzátéve, egyelőre azt sem tudja, milyen lehetőségei vannak e téren. „Nem nagyon ismerek alternatívákat, illetve nem nagyon tájékozódtam még benne, semmi segítségünk ezzel kapcsolatban.”

A szakorvosképzést Magyarországon csak akkreditált intézményben lehet végezni, ami lehetne állami vagy magánkórház is. Mivel azonban a rendszer eddig szinte kizárólag az állami egészségügyre épült, nagyon kevés magánintézmény rendelkezik akkreditációval - magyarázta a 444-nek Vámosi Péter, a Magyar Rezidens Szövetség budapesti regionális csoportjának megbízott vezetője. Szerinte elvileg elképzelhető, hogy több magánintézmény elindítja majd az akkreditációs folyamatot, ha erre komoly igény mutatkozik, de ez a legjobb esetben sem lehet meg egyik napról a másikra.

A képzés finanszírozásából, ha azt magánkórházban végzi a rezidens, természetesen kiszáll az állam, és Vámosi szerint az sem biztos, hogy a magánintézményeknek megéri majd átvállalni a költségeit. A képzés legnagyobb része ugyanis biztosan olyan, amit egy átlagos magánkórház portfóliója nem képes lefedni. Ekkor az intézmény kénytelen lesz kvázi kölcsönadni a rezidenst olyan (állami) intézménynek, ahol ez a képzési elem elvégezhető. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a rezidens az állami egészségügyben dolgozna, közben ezért a munkáért egy magánintézmény fizetné - magyarázta Vámosi. Így szerinte a felsorolt szempontok minimum kérdésessé teszik, mennyire járható út a szakképzést magánegészségügyben befejezni.

Átmeneti megoldás lehet, hogy az állami egészségügyet elhagyó rezidensek időlegesen általános orvosokként dolgozhatnak a magánegészségügyben. Addig azonban nem haladnának a szakorvosi képesítés felé.

Emese is látja, hogy ha szeretné időben, további bonyolítás nélkül, Magyarországon befejezni a szakképzését, nem nagyon tehet mást, mint hogy aláírja az egészségügyi szolgálatról szóló szerződést, és marad az állami egészségügyben, még akkor is, ha nem ért egyet ennek feltételeivel. De nem hajlandó elfogadni ezt a kényszerhelyzetet.

„Ez egy óriási bizonytalanság. Ha aláírom, befejezhetem a képzést, de akkor vállalom az összes felháborító feltételt - az áthelyezést békeidőben, arról nem beszélve, hogy a közalkalmazotti jogviszonynak is vége -, ami mellett nem gondolnám, hogy normális életet lehet élni. Ha nem írom alá, jön a még nagyobb bizonytalanság, hogy akkor nem lesz állásom? Még fizessek is? De miből, hiszen eddig kiszúrták a szemem egy nevetséges, szánalmas fizetéssel”

- fakadt ki. Külföldi munkából ugyan tudott félretenni némi pénzt, mondta, de mivel az itthoni fizetése mellett esélytelen a félrerakás, ezt a „jövője megalapozására” szeretné megtartani. „Az ember fizet egy albérletet, megveszi a legszükségesebb dolgokat havonta, és el is ment a fizetés. Vicc” - magyarázta.

Emese szerint a legtöbb társa, aki hasonló cipőben jár, a külföldi szakorvosképzést célozza majd meg. „Nagyon jó volt, kedvesek voltak, rengeteget kellett ott is dolgozni, de legalább megbecsültek” - mesélte saját külföldi tapasztalatairól, de a döntése, hogy mégis hazajön hosszú távra szólt, mert igazán Magyarországon szeretne élni és dolgozni.

Vannak egérutak

A kezdő rezidensek közalkalmazotti fizetése Magyarországon jelenleg nettó 180 ezer forint, ami mellé a legtöbb fiatal orvos fizetéskiegészítésként igényelt ösztöndíjat. A különböző ösztöndíjak összege az Emesénél látott 100 ezertől 200 ezer forintig terjedhet, függően attól, hogy milyen szakorvosnak képzi magát a rezidens, tehát vannak esetek, amikor az ösztöndíj majdnem megduplázza a fiatal orvosok rendes fizetését. A 2010-es évek elején a rezidensek béremelési követeléseire válaszul bevezetett plusz juttatás éppen ezért nagyon népszerű a célcsoportja körében - mondta Vámosi, így most sokak kerülhetnek az Emesééhez hasonló döntési helyzetbe.

Vámosi Péter szerint számukra is lehetnek megoldások, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek csak átmenetiek. Azok a fiatal szakorvosok, akik most töltik az ösztöndíj-szerződésben vállalt kötelező állami szolgálati idejüket, 1 évre, azok az orvosok, akiknek az ösztöndíját 2016 előtt kezdték folyósítani pedig két évre, bármikor szüneteltethetik munkavégzésüket az állami egészségügyben. Vámosi szerint ez a türelmi idő lehetőséget adhat azoknak, akik most elutasítják az új jogviszonyt, hogy kivárják, az egészségügyi dolgozók érdek-képviselete és a kormány egyeztetései nyomán hogyan változnak ennek feltételei.

Ez a lehetőség ugyanakkor nem adott a rezidensek számára. Akik ugyanis jelenleg részesülnek a Markusovszky vagy más ösztöndíjban, és így hagyják ott az állami egészségügyet, azoknak ekkor az ösztöndíj-szerződésükben foglalt határidőn belül haladéktalanul vissza kell fizetniük az addig kapott pénzt. „Az utóbbi időben kötött szerződések 15 napos határidőt jelölnek meg erre” - mondta Vámosi Péter.

A képzési költségek megtérítése eleve csak a rezidensekre vonatkozik, de Vámosi szerint az új szerződések aláírásának megtagadása és az állami egészségügy elhagyása esetén nekik sem kell ezt a pénzt azonnal visszafizetni. Lehetőségük van ugyanis a szakképzésük ideiglenes felfüggesztésére, ami a szakvizsgához minimálisan szükséges gyakorlati időn felül további három év mozgásteret adhat nekik - magyarázta Vámosi. Így a kivárás lehetősége számukra is adott.

Cikkünkhöz beszéltünk is olyan fiatal rezidenssel, aki éppen „kivár”: két évre költözött külföldre, szünetelteti a szakorvosképzését, amihez jövő nyáron kell újra visszatérnie, és reménykedik benne, sőt, jó esélyt lát rá, hogy addigra már „felpuhul” a törvény szövege, és kikerülnek belőle az orvosok többsége, így az ő számára is vállalhatatlan feltételek.

Emese szerint erre csak akkor van esély, ha az új feltételeket teremtő munkaszerződéseket „kollektíve senki nem írja alá, az egész országban. Sem orvosok, sem az egészségügyi szakdolgozók.”

Ez ugyanis a közfinanszírozott egészségügy összeomlásához vezetne, az a helyzet pedig az egészségügyi kormányzatot hozná kényszerhelyzetbe.

A cikkünkben részletesebben bemutatott rezidens az interjú készítésekor anonimitást kért, ezért álnéven szerepeltettük.