Joe Biden megválasztott amerikai elnök vasárnap megkezdte a koronavírus-járvány kezelésére ígért munkacsoport kialakítását.Vivek Murthy volt tisztifőorvost és David Kesslert, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) volt vezetőjét nevezi ki a járványellenes munkacsoport két vezetőjének. A hivatalos bejelentést erről hétfőn teszi meg. Az AP amerikai hírügynökség a leendő elnök hatalomátadást bonyolító csapatára hivatkozva azt közölte, hogy Joe Biden munkatársai már a jövő héten áttekintik a legfontosabb kormányzati ügynökségek munkáját és vezetői összetételét a gördülékenyebb hatalomátadás érdekében. Ennek keretében megvizsgálják a korábbi személyzeti és költségvetési döntéseket és az érvényben lévő szabályokat. „Az emberek azt akarják, hogy az ország működjön és a munka haladjon, és Bidennek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek meglegyen a lehetősége a munka megkezdésére mind a járványkezelésben, mind az ország gazdaságának talpra állításában” – fogalmazott Kate Bedingfield, Biden kampányának helyettes menedzsere a NBC televízió szokásos vasárnapi heti politikai vitaműsorában. Amerikai sajtójelentések szerint Donald Trump elnök és a Fehér Ház munkatársai egyelőre még nem vették fel a kapcsolatot Biden csapatával. Joe Biden egyik tanácsadója, Ted Kaufman az NBC televíziónak nyilatkozva kifejtette: a hatalomátadást bonyolító csapat már a jövő héten az új kormány összetételével fog foglalkozni, bár a kormányzat kulcspozícióiról várhatóan még nem születik döntés. Elemzők szerint ez azt jelezheti, hogy a Biden-kormányzatban republikánus politikusok is helyet kaphatnak. Symone Sanders, Biden másik tanácsadója a CNN televízióban arról beszélt vasárnap, hogy bár a Fehér Ház tisztségviselői még nem vették fel velük a kapcsolatot, de a képviselőház több republikánus törvényhozója már kapcsolatba lépett Bidennel az elmúlt napokban. Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje szintén az NBC televíziónak nyilatkozva leszögezte: Donald Trump elnöknek joga van újraszámlálást kérnie, és jogi eljárásokat indíttatnia, de ez nagy valószínűséggel nem változtat a választás végeredményén. Romney szerint az elnöknek vissza kellene fognia az éles retorikáját, mert ez rombolja a demokratikus választási folyamatba vetett bizalmat. (MTI)
A választás alapvetően fair volt, az eredmény pedig tiszta és világos – szögezte le nyilatkozatában George W. Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke (2001-2009). „Nem számít hogyan szavaztál, a szavazatod számított” – írta Bush. Ugyanakkor nem lát abban kivetni valót, ha Donald Trump újraszámolást kér egyes államokban, esetleg más rendelkezésére álló jogi eszközzel próbálkozik.
Bush közölte azt is, hogy beszélt Joe Biden megválasztott elnökkel, és megköszönte, amiért „hazafias üzenetet” fogalmazott meg győzelmi beszédében, és egységre szólított föl. Bush hangsúlyozta, hogy Bidennel ugyan erősen különböző politikai nézeteket vallanak, de meggyőződése, hogy a megválasztott elnök „jó ember” és tisztességes módon nyerte el a jogot arra, hogy vezesse és egyesítse az országot.
Newt Gingrich republikánus politikus, korábbi képviselő arról beszélt a Fox Newsnak adott interjújában, hogy a demokraták által elcsalt, korrupt amerikai elnökválasztást Soros György és hozzá hasonló emberek finanszírozták.
A Saturday Night Live készítői nem titkolják, hogy győzelmi mámorban úsznak Trump veresége láttán, Alec Baldwin Trumpként sírva, lassan zongorázta el a Macho Mant, Jim Carrey pedig adta magát.
Furcsa helyszínen tartotta „nagy sajtótájékoztatóját” a Trump-kampány: egy philadelphiai kertépítő cég parokolójában. A céget Four Seasons Total Landscapingnek hívják. Majdnem úgy, mint a luxushotelt. Érdekes egybeesés.
A demokrata elnökjelölt Wilmingtonban (Delaware állam) magyar idő szerint vasárnap hajnalban tartotta győzelmi beszédét. Azt mondta, hogy az amerikai egyértelműen döntöttek: 74 millió szavazattal nyert, soha senkire nem szavaztak még ennyien.
Joe Biden köszönetet mondott a családjának, aztán az alelnökének, Kamala Harrisnek, az első alelnöknek, aki nő, fekete, illetve délkelet-ázsiai gyökerei vannak. Azt mondta, az afro-amerikai közösség végig ott álltak mögötte, ő pedig ki fog állni értük.
„Adjunk esélyt egymásnak. Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a durva retorikát, hallgassuk meg egymást újra. Ne az ellenségeinkként kezeljük az ellenfeleinket. Nem az ellenségeink, hanem amerikaiak” – mondta Biden, és hozátette, hogy szerinte ideje a sebek begyógyításának, a szisztematikus rasszizmus felszámolásának. Az első feladat a világjárvány kezelése lesz.
A demokratáknak és a republikánusoknak véget kell vetniük egymás démonizálásának, és együtt kell működniük, függetlenül az emberek etnikumától, vallásától vagy identitásától – mondta a megválasztott elnök. Helyre kell állítani Amerika lelkét. Az egész világ Amerikára figyel most, és Biden az ígérte, vezetni fogják a világot, „nem csak a hatalom példájával, hanem a példa hatalmával”.
Az új elnök olyan Amerikát szeretne vezetni, amely betegségeket gyógyít, mint a rákot és az Alzheimer-kórt, olyan Amerikát akar vezetni, amely senkit sem hagy hátra. Biden a beszédét azzal zárta, hogy gyerekkorában a nagyapja mindig mindig azt mondta: „Joey, őrizd meg a hitedet!”, míg a nagyanyja erre azt válaszolta: „Joey, ne megőrizd a hitedet, terjeszd!”
Van Jones élő adásban érzékenyült el Biden győzelmét meghallva.
Joe Biden győzelmével eldőlt az is, hogy négy évnyi szünet után ismét lesz hivatalos háziállat a Fehér Házban. Az elnöki állatoknak nagyon régi hagyománya van, Trump a kivételt jelentette ebben, de Biden érkeztével két kutya is érkezni fog Washingtonba.
Major és Champ két németjuhász, Champ már akkor Bidenéké volt, amikor alelnök volt, Majort pedig 2018-ban fogadták örökbe egy menhelyről.
Bernie Sanders Twitteren gratulált mindenkinek, aki keményen dolgozott azért, hogy ez a történelmi nap megvalósulhasson. A Demokrata Párt balszárnyának legismertebb politikusa, aki maga is indult az elnökjelöltségért, de miután kiszállt a versenyből, Biden jelöltségét támogatta, most arról írt, hogy folytatni kell az alulról indult szervezői munkát, és egy olyan kormányt létrehozni, ami nem a keveseké, hanem mindenkié. Majd azzal zárta, hogy olyan nemzetet kell megalkotni, ami az igazságosságon, nem pedig a kapzsiságon és bigottságon alapul.
Donald Trump miután kiírta Twitterre, hogy megnyerte a választást, golfozni kezdett. A játszmája közben jelentették be az amerikai hírügynökségek, hogy Joe Biden nyerte a választást. A Trump-stábnak erre a jelek szerint bekészített közleménye volt, mert nem sokkal később már közölték is, hogy szerintük messze nincs még vége a választásnak.
A közleményben Trump úgy fogalmaz, hogy pontosan tudják, Biden miért siet annyira, hogy hamisan győztesnek állítsa be magát, és hogy a médiabeli szövetségesei miért segédkeznek ebben: mert nem akarják, hogy kiderüljön az igazság. Az az egyszerű tény, hogy ennek a választásnak még messze nincs vége.
Azt írják, hogy hétfőn bírósághoz fognak fordulni, és el fogják érni, hogy a választási törvényeknek megfelelően, jogszerűen válasszák meg az új elnököt. A Trump-stáb a napokban számos helyen jogi úton támadta meg a választást, de ezek közül sokat már le is söpörtek a bíróságok, megalapozatlannak találva azokat. (Guardian)
Most, hogy eldőlt, ő lesz a következő elnök, érdemes újra elolvasni Magyari Péter portrécikkét Joe Bidenről, ami még a választás előtt készült. Kiderül belőle, hogy az egyensúlyozás és a háttéralku a védjegye, minden radikalizmus távol áll tőle, de kampánya végén fontos gesztusokat tett a baloldalnak. Két gyerekét vesztette el a hosszú politikai pályafutása alatt.
Érkeznek az első ünneplő videók, ez például Washingtonból, a Fehér Ház közvetlen közeléből:
Joe Biden első posztja azután, hogy az amerikai sajtó győztesnek hirdette, arról szól:
megtisztelőnek tartja, hogy Amerika őt választotta, és nehéz lesz az út, de azt ígéri: minden amerikai elnöke lesz, akár rá szavazott, akár nem.
Philadelphiába, helyi idő szerint délelőtt fél 12-re.
Újabb posztja alapján ügyvédei tartják majd a csatatérállam Pennsylvania legnagyobb városában.
Maga az elnök a választás óta kétszer lépett nyilvánosság elé: egyszer kedd este, amikor annak ellenére hirdetett magát győztesnek, hogy még nem volt hivatalos eredmény, és még egyszer, szintén a Fehér Házból, amikor annyi valótlanságot beszélt, hogy a legtöbb tévétársaság megszakította a közvetítést.