Felfüggesztették a bécsi terrorelhárítás főnökét a hétfői merénylet hátterében álló hibák miatt

Terrorizmus
2020 november 06., 21:06

Saját kérésére felfüggesztették posztjából Erich Zwettlert, a bécsi terrorelhárítás főnökét, miután kiderült, a rendőrség komoly mulasztása vezethetett ahhoz, hogy nem sikerült megelőzni a négy halálos áldozatot követelő hétfői, Bécs belvárosában történt iszlamista terrortámadást - írja a BBC.

Hiába kapott jelzést a szlovák hatóságoktól az osztrák terrorelhárítás, hogy Kujtim Fejzulai, a merénylet későbbi elkövetője júliusban lőszert kísérelt meg vásárolni az országban, a rendőrség nem vizsgálta ki ezt a szálat. Pedig az igazságügyi minisztérium szerdai nyilatkozata szerint ez elegendő indok lett volna a korábban az Iszlám Államhoz való csatlakozási kísérlete miatt elítélt, így a rendőrség látókörében lévő fiatal férfi letartóztatására.

Az osztrákok másik valószínű hibája, hogy nem szenteltek elég figyelmet annak a részletnek sem, miszerint Kujtim Fejzulai, a merénylő szintén júliusban otthonában fogadott két Németországból érkezett vendéget, pedig mindkettejüket „iszlamista körök” tagjaként tartja számon a német rendőrség.

Az osztrák hatóságok közben elrendelték egy Bécsben működő mecset és egy iszlám egyesület bezárását, mert szerintük az ott működő vallási közösség, aminek Kujtim Fejzulai is a tagja volt, hozzájárulhatott a fiatal férfi radikalizálódásához.