Szűrőbuszokon is tesztelik ezentúl a fertőzöttgyanús eseteket

Egészségügy
2020 november 13., 12:09

Mostantól szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, a csepeli piac parkolójában az első szűrőbusznál tartott sajtótájékoztatón.

photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Mint mondta, a szűrőbuszok korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, a koronavírus-járvány idején azonban más feladatot kapnak és részt vesznek azok tesztelésében, akik esetében a háziorvos előírta a koronavírus-tesztet és a mentőszolgálat felvette velük a kapcsolatot. (Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a százmilliókért vásárolt szűrőbuszokat az elmúlt években alig használták, ahogy erről korábban részletesen is írtunk.)

Rétvári pénteken elmondta, hogy akik esetében a háziorvos előírta a tesztelést és akikkel a mentőszolgálat felvette a kapcsolatot, dönthetnek úgy, hogy - amennyiben egészségi állapotuk megengedi - nem otthon várják meg a mentő érkezését, hanem ellátogatnak a szűrőpontra és ott csináltatják meg a tesztet.

A szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív gyorsteszt-eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-tesztet is.

Az Emmi államtitkára elmondta, hat ilyen szűrőbusz járja majd a közép-magyarországi régiót. Hozzátette, hogy a mentőszolgálat korábban 50 állandó mintavételezési pontot is felállított.

Az eseményen megjelent Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő is:

photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA