A Fidesz elővette a legvégső érvet: ha Gyurcsány lenne hatalmon, még rosszabb lenne a járványhelyzet

POLITIKA
2020 november 16., 13:51

Ha a baloldalon múlik, már jóval súlyosabb lenne a járványhelyzet - reagált a Fidesz a DK szóvivője, Barkóczi Balázs közleményére. Barkóczi arról tartott sajtótájékoztatók hétfőn. hogy a DK közérdekű adatigényléssel igyekszik információkat szerezni az októberi és novemberi kórházi koronavírusos halálozásokról.

„Az elmúlt hetek hivatalos magyar statisztikái egy világszinten egyedülálló jelenséget mutatnak. Hiába nő a hivatalos fertőzöttek, sőt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is, a halálozási adatokban nem látszik növekedés, ami matematikailag, a járvány lefolyását ismerve gyakorlatilag lehetetlen” - adott hangot Barkóczi az utóbbi napokban sokakban felmerült, logikus kételyeknek.

A Fidesznek nem kellett sok idő, hogy közleményben reagáljon a DK-s sajtótájékoztatóra, ennek persze az a magyarázata, hogy a válaszukban nem a sokak által áhított adatokat közölték, hanem csak újra elmondták, hogy a magyar ellenzék nem valami jó dolog.

A Fidesz szerint az, hogy valaki tisztán akar látni a járvánnyal összefüggésbe hozható halálozások ügyében, csak „olcsó politikai húzás”, és a baloldaliak a járványhelyzet súlyosbodása ellenére továbbra is csak „támadják és megkérdőjelezik az egészségügyi hatóságokat”.

„Ha Gyurcsányon és a baloldalon múlik, akkor mára jóval súlyosabb lenne a helyzet, sokkal több lenne a kórházi beteg, az elhunyt és a munkanélküli is, ugyanis a járvány kezdete óta csak akadályozzák, nem segítik a védekezést” - zárul a Fidesz közleménye, amiben sajnos nem esik szó arról, miért akadályozza a járvány elleni védekezést az, ha az emberek pontosan ismerik a részéletes halálozási adatokat.