A kormány törvényjavaslata miatt több gyerek maradhat állami gondozásban, tiltakoznak a civil szervezetek

POLITIKA
2020 november 20., 14:30

Tizenegy civil szervezet közös közleményben tiltakozott az örökbefogadást szigorító törvényjavaslat ellen. Véleményük szerint azzal, hogy a jövőben csak házaspárok fogadhatnának örökbe, egyedül azt éri el a kormány, hogy még több gyermeknek kell majd állami gondozásban felnőnie, vagy kerül külföldre örökbe fogadó szülőkhöz.

A kormány törvényjavaslatával kizárná az örökbefogadásból az egyedülállókat, illetve az éllettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élőket is. Ezzel persze a potenciális örökbefogadók számát is nagyban csökkentenék.

A civil szervezetek szerint "az állam nem jó szülő", és a szakértők szerint egy nevelőintézet még akkor sem tudja megadni a gyermekek fejlődéséhez szükséges figyelmet és érzelmi biztonságot, ha nem történnek ott bántalmazások.

"Minden gyermek érdeke az, hogy ne nevelőintézetben, hanem családban vagy közösségi gondozásban nőjön fel" - írták közös közleményükben, megjegyezve, hogy ezt ajánlják az ENSZ és az Európa Tanács irányelvei is.

A közleményt az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, az LMBTQ gyermekek szülei és támogatói, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség, a Prizma Közösség, a qLit - Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért írták alá. (Via MTI)