Ellehetetlenítené a kormány az angol nyelvű óvodák működését

oktatás
2020 november 25., 05:42

Levélben üzenték meg az illetékes kormányhivataloktól több angol nyelvű óvodának is, hogy a nevükből és a nevelési programjukból is törölniük kell minden nyelvoktatásra való utalást - írja a 24.hu.

Az egyik ilyen, a lap birtokába jutott levélben Sára Botond kormánymegbízott, a fővárosi kormányhivatal vezetője vezeti le, miért szükséges az intézkedés. Eszerint a köznevelési törvény értelmében az óvodákban a nevelés-oktatás nyelve kizárólag a magyar lehet, vagy nemzetiségi óvodák és iskolák esetében egy nemzetiségi nyelv.

A kormányhivatal levele szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellenőrizte az óvodák alapító okiratait, pedagógiai programjait, és a honlapjaikon közzétett tájékoztató anyagokat, és arra jutott,

hogy az idegen nyelvű képzést alkalmazó óvodák magyar köznevelési intézményként való működtetése nem jogszerű, mivel az intézmények nem nemzetiségi óvodákként látják el feladataikat.

A nem nemzetiségi óvodáknak tehát, ahol a nevelés-oktatás kizárólag magyarul történhet, nem szabadna az intézmény megnevezésében bármilyen idegen nyelvi nevelésre utaló kifejezést szerepeltetni. Sőt, az idegen nyelv oktatása az óvodák nevelési programjában sem szerepelhet, az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló kormányrendelet ugyanis nem rendelkezik az idegen nyelv oktatásának lehetőségéről - állítja a kormányhivatal.

Idegen nyelven nevelni-oktatni tehát kizárólag nemzetiségi óvodákban lehet, például az egyik legszélesebb körben használt elismert nemzetiségi nyelven, németül - magyarázza Sára Botond levele.

Mindezek alapján a hatóság azt kéri, hogy haladéktalanul intézkedjenek az érintettek: az angol nyelv oktatására vonatkozó utalást töröljék az óvoda elnevezéséből.

Az intézkedés leginkább azokat a magáncégek által működtetett magánóvódákat érintheti a lap szerint, amiket sok Magyarországon élő és multi cégeknél, esetleg diplomáciában dolgozó külföldi, vagy éppen vegyes házasságokban élő párok választanak a gyerekeinek.

A 24.hu megkereste az Emmit és a fővárosi kormányhivatal oktatási és köznevelési osztályát, hogy megkérdezzék, miért gördít akadályt a hivatal az idegennyelv-tanítás ezen formája elé,

  • milyen megfontolásból hozták ezt az intézkedést,
  • milyen szankcióval jár, ha az érintettek nem hajtják végre a névváltoztatást és a nevelési program módosítását,
  • illetve, ha valamely óvoda mégis szeretne angolt vagy más, nem nemzetiségi nyelvet tanítani a gyerekeknek, milyen keretek között teheti meg.

Kérdéseikre egyelőre nem kaptak választ.