Lukasenka mintha a távozására utalgatott volna

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.
Aljakszandr Lukasenka (j) Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel csütörtöki minszki találkozójukon. Lavrov megüzente, hogy immár Lukasenka egyetlen szövetségese, Oroszország is alkotmányos reformot akar.Fotó: Viktor Tolochko/Sputnik via AFP

Mintha a távozására utalt volna pénteken Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök. Az országot 26 éve vezető, augusztusban a független megfigyelők szerint csalással újraválasztott államfő arról beszélt, hogy a belarusz alkotmány az elnöki jogköröket megnyirbáló módosítása után már "nem lesz elnök". De hogy az alkotmányt mikor módosíthatják, arról nem beszélt.

Csütörtökön egyetlen támogatója, Oroszország a reformok végrehajtását sürgette.

A belarusz ellenzék vezetői szerint Lukasenka valójában csak az időt húzza. Ők Lukasenka azonnali lemondását követelik.

Lukasenka pénteki nyilatkozata valóban nélkülözött minden időre való utalást. Az elnök arról beszélt, hogy meg kell reformálni az ország alkotmányát, ugyanakkor azt is fejtegette, hogy ha a mostani rendszert egy ismeretlenre cserélik, abból csak baj lesz. Ehhez tette hozzá, hogy a készülő új alkotmány már nem róla szól, mert ő már nem lesz elnök az új rendszerben.

A BBC elemzői szerint Lukasenka nyilatkozatát mégis úgy lehet értelmezni, hogy áldását adta az alkotmányos reformra, vagyis megértette a Minszkbe látogató Szergej Lavrov üzenetét, aki a reformot sürgette. Vagyis felfogta, hogy immár egyetlen szövetségese is kezd kihátrálni mögüle. (Via BBC)