Komoly problémákra utal, hogy Szijjártó nem tudott Szájer rendőrségi ügyéről

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Szijjártó Péter szerda reggel azt nyilatkozta a 444-nek, hogy ő sem tud többet Szájer József brüsszeli rendőrségi ügyéről, mint ami a sajtóban megjelent, és azt sem tudta, hogy emiatt mondott le az EP-képviselőségről. 

A Fidesz EP-képviselője pénteken este megsértette a helyi kijárási korlátozásokat, hogy egy meleg szexbulin vehessen részt. Amikor a bulit rendőrségi razzia szakította meg, akkor Szájer József menekülni próbált, de az utcán elkapták, és a táskájában kábítószert is találtak. 

A razzia pénteken történt, de a belga sajtó csak kedden számolt be róla. Amennyiben Szijjártó Péter sem tudott korábban erről, akkor komoly problémák lehetnek a magyar elhárítás színvonalával. Ugyanis Szijjártó irányítása alá tartozik az Információs Hivatal, az a magyar titkosszolgálat, ami a polgári hírszerzést végzi, és többek között a külföldön működő magyar diplomaták és egyéb fontos emberek ügyeiben is illetékes. 

Az IH feladatait meghatározó törvény első pontja így kezdődik: "Megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a nemzet biztonsága érdekében hasznosítható információkat" - a Szájer-ügy pontosan ilyen információ. A kormánypárti sajtó élénk találgatásba kezdett arról, hogy Szájert "lépre csalták", "be akarták szervezni", de ő "nem hagyta magát" és ebből kerekedett a kínos eljárás ellene. Ha ezt a gyanút komolyan gondolják, akkor egyben azt is állítják, hogy az IH rosszul működik.

Szájer Józsefnek ugyan diplomata útlevele van, de ettől még nem tartozik az IH által szigorúan védendő és ellenőrizendő személyek közé, mert választott tisztséget visel, nem a magyar állam diplomatája, és még csak át sem kellett világítani őt (ahogy alkotmánybíró feleségét sem). Ám ettől még az IH tipikus feladatai közé tartozna, hogy egy magas politikai beosztásban külföldön dolgozó személy gyanús ügyeiről értesítsék a kormányt. Önmagában nem azért, mert meleg bulikba jár, vagy esetleg droggal kerül kapcsolatba, hanem mert zsarolhatóvá válhat, ha kínos magánéleti titkai vannak. Ahogy egy nemzetbiztonsági szakértő mondta, "ilyen esetekben nem az a személy a problémás, aki nyíltan vállalja a homoszexualitását, hanem az, aki titokban tartja, mert nála jelentkezhetnek kockázatok". 

Ha abból indulunk ki, hogy Szájer József korábban sosem járt ilyen bulikban, és nem is élt titkos életet Brüsszelben, akkor is nagyon furcsa a helyzet. Az általunk megkérdezett nemzetbiztonsági szakértők szerint ugyanis egy szövetséges ország társszervei szólni szoktak, ha a rendőrségük eljárást indít egy fontos beosztású személlyel szemben. Belgium Magyarországhoz hasonlóan tagja a NATO-nak és az EU-nak is, azaz mindenképpen a legszorosabb szövetségesek közé számít. Amennyiben ebben az esetben a belga szolgálatok nem értesítették a magyart, akkor ez egy szokatlan, kifejezetten barátságtalan gesztus volt tőlük, és súlyos politikai feszültségekre utal a két ország között. Ha viszont értesítették a magyarokat, hogy egy magát diplomata útlevéllel igazoló állampolgárukkal szemben eljárás indult, akkor érthetetlen, hogy a Hivatal miért tartotta ezt titokban Szijjártó Péter előtt.

Életszerűtlen általában is, hogy a kormány és Fidesz vezetői semmiről se tudtak. Elképzelhető persze, hogy a külügyminisztert senki se avatta be időben, de egészen bizarr lenne, ha a Fideszt és a kormányt vezető Orbán Viktor se tudott volna a pénteki razziáról. Szájert a múlt század nyolcvanas évei óta közelről ismeri, és mint a legbefolyásosabb fideszes politikus az EP-ben, kitüntetett szerepe lehetett az EP és Magyarország közötti viták kezelésében. Az EU-s költségvetés budapesti vétózása miatt ezekben a napokban különösen fontossá vált a szerepe. Hogy egy ilyen helyzetben Orbán nem kívánta megtudni, hogy Szájer miért mond le, az teljesen életszerűtlennek tűnik.