Szájer József lemondott soproni díszpolgári címéről is

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Sopron fideszes polgármestere, Farkas Ciprán a Facebookon jelentette be, hogy Szájer József levélben jelezte, lemond Sopron városától kapott díszpolgári címéről. Mint a polgármester írja, a döntését tudomásul vették és elfogadták, az erről szóló határozat a veszélyhelyzet miatt polgármesteri hatáskörben született meg. 

Kedden derült ki, hogy péntek éjjel Szájer Józsefet, a Fidesz alapítóját, az Alaptörvény szövegezőjét, a Fidesz és az Európai Néppárt közti híd fenntartóját egy homoszexuális orgiából az ereszcsatornán mászva, meztelenül menekülve, vérző kézzel, ecstasyval a hátizsákjában találta meg a belga rendőrség. Szájer azóta már távozott a Fideszből is. A soproni díszpolgári címének elvételét szerdán a DK közleményben szorgalmazta. 

Szájer József szülővárosában, Sopronban vált országosan ismert politikussá, az 1990-es parlamenti választáson az MSZMP legnépszerűbb politikusa, Pozsgay Imre államminiszter ellen indult el képviselőjelöltként, és kulcsfontosságú győzelmet aratott, így ő volt 1990-ben az egyetlen fideszes, aki önállóan a Fidesz jelöltjeként egyéni mandátumot szerzett.

De mint szerdai véleménycikkünkben írtuk, hogy e 20 évvel az antikommunista Fidesz legjelentősebb rendszerváltáskori győzelme után Orbán Viktor együtt ültette le Szájer Józsefet Pozsgay Imrével, hogy megírják az új alkotmányt, és Szájernek egy szava sem volt ez ellen.