Másfél év börtönre ítélték Hajdú Pétert - 4 évre felfüggesztve

bűnügy
2020 december 07., 13:57

Egy tárgyalási nap alatt, megegyezéssel zárult Hajdú Péter nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt induló büntetőügye - írja a Magyar Hang. Eszerint tehát Hajdú és két társa már a tárgyalás előtt megegyeztek az ügyészséggel abban, hogy az ügyészek milyen büntetést kérjenek a vádlottakra, amit aztán a vádlottak így rögtön el is fogadtak, ezért sem volt szükség tárgyalásra.

Hajdú Pétert, mint elsőrendű vádlottat így 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 5 millió forint pénzbüntetésre, a II. rendű vádlottat 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzbüntetésre, a III. rendű vádlottat pedig 1 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Az ítéletben szerepel az is, hogy Hajdú Péter kft.-je több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az általa benyújtott valótlan tartalmú áfabevallásokban a fiktív számlák áfatartalmát jogosulatlan levonásba helyezte. (Magyar Hang)